Charlie Sheenék ikreket várnak

Vágólapra másolva!
Charlie Sheen amerikai színész, és felesége, Brooke Mueller ikreket várnak. A két kisfiú áprilisban születik meg, ők lesznek Sheen ötödik és hatodik gyermeke.
Vágólapra másolva!

Charlie Sheen, 43 éves amerikai színész, a Két pasi és egy kicsi című sorozat egyik főszereplője, és felesége, Brooke szombaton megerősítette a PEOPLE magazinnak: fiúikreket várnak áprilisra.

"Elképesztően boldogok vagyunk, és persze rendkívül izgatottak lettünk, mikor megtudtuk, hogy fiaink lesznek" - nyilatkozta Sheen. "Már augusztusban volt olyan érzésünk, hogy fiúnk lesz, de csak most nemrég bizonyosodott be, mint ahogy az is, hogy két kisbabánk születik.

Sheen - akinek már van három lánya: a 23 éves Cassandra egy korábbi kapcsolatából Paula Profittal, és két kisebb, a négyéves Sam és a hároméves Lola volt feleségétől, Denise Richards színésznőtől - bevallotta, egyáltalán nem tudja, mire számítson: "Teljesen más lesz a fiúkkal, nem tudom, hogy jövök majd ki velük. Bár annak idején a lányokkal kapcsolatban is így éreztem."