Vágólapra másolva!
A britek 80 százaléka szex közben sem kapcsolja ki a mobiltelefonját, sőt többségük "egyetlen napot sem bírna ki nélküle". Világszerte igaz: a mobil egyszerre épít közösséget és idegenít el, és változtatja meg radikálisan az emberi kapcsolatokat.
Vágólapra másolva!

Végre-végre összejön a szürke, ámde nagyszívű és kedves reklámügynökségi accountlány élete nagy szerelmével, a jóképű kreatívval az Igazából szerelem (Love Actually) című filmben, egy karácsonyi bulin (ilyen már tényleg nincs, gondoljuk), hogy aztán a későbbi szexjelenetnél, a folyton csöngő mobiljával kergesse ki a pasit az ágyából - és talán az életéből is. Jó, jó, persze, a csajnak van oka rá, hogy ne halkítsa le azt az átkos mobilt: az öccse egyedül van egy elmegyógyintézetben, az egyetlen, akire számíthat, az a nővére, és hát karácsony van... meg egyébként is: mi van, ha történik valami...?!

Mindig van ok arra, hogy élesben maradjon a telefon: lehalkítjuk a megbeszélésen, de azért bevisszük a tárgyalóba, a moziban zümmögőre kapcsoljuk, még szex alatt is ott van az ágy alatt (jó, ha legalább a tévé nem szól). És miközben minden egyes csörrenésre kicsit azért összerezzenünk (lássuk be: nagyon kevés normális csengőhang van), önigazolva látjuk a cselekvésünket: azért van a mobil, hogy elérjenek.

Tengernyi

Magyarországon körülbelül kilenc- és fél millió a hívásfogadásra képes, aktív SIM-kártyák száma (2006 április, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) adata). 100 lakosra körülbelül 94 előfizetés jut (a hívásfogadásra képes, aktív SIM kártyák száma, a KSH által publikált, legfrissebb népességszámhoz viszonyítva). A három mobilszolgáltató - a T-Online, a Pannon és a Vodafone - már évekkel ezelőtt felosztotta a piacot. A távközlési szektor 2005-ben több, mint 51 milliárd forintot költött reklámozásra a TNS kutatóintézet adatai szerint (ebben persze benne van a földi szolgáltatók hirdetéseire költött pénz is).

A magyarországi mobilszolgáltatók részesedése az előfizetések arányában*

T-Mobile44,95%
Pannon 33,25%
Vodafone21,80%


*2006 áprilisában; Forrás: Nemzeti Hírközlési Hatóság

Egyszerűen el sem tudjuk már az életünket képzelni mobil nélkül, pedig alig tíz évvel ezelőtt még viccesnek hatottak a rádiótelefonok (az megvan, hogy a menedzserek táskában hordták az aksit?). A mobil olyannyira az életünk részévé vált, hogy - az egyéb technológiai eszközökkel együtt - erős hatást gyakorol a társadalmi kapcsolatokra, a kommunikációs folyamatokra, az élet minőségére is. Rácsörögni a szeretteinkre azzal, hogy kicsit késünk ma, általánosan a megbízhatóság jelképének tartott dolog. Egy fantasztikus és abszurd éjszaka egy idegen városban már nem, lehet teljes anélkül, hogy elmesélnénk azt minden részletébe menően telefonon, a legjobb barátunknak. Kivéve, ha éppen New York-ban vagyunk: ott ugyanis már addig jutottak a dolgok, hogy a nyilvános helyek nagy részén tilos mobilt használni.

I can't go on...

Nagy-Britanniában a brit felnőttek 80 százaléka szeretkezés közben sem kapcsolja ki a mobiltelefonját - írta az MTI. Egy, a szigetországban végzett felmérés szerint - amelyben majd 17 ezer embert kérdezett meg a Carphone Warehouse (CW) kommunikációs eszközökkel foglalkozó cég, és a Mirror napilap publikálta - minden tíz brit felnőttből kilenc "egyetlen napot sem bírna ki a mobilja nélkül". Az egynegyedük "teljesen elszigeteltnek érzi magát, ha elveszíti mobilját" és kilenc százalék "úgy érzi, képtelen lenne normálisan élni, ha nem lenne a telefon".

A 18-24 évesek több mint a fele szereti a randevúkat telefonon megbeszélni. Ez a korcsoport többnyire úgy látja: a mobiltelefonok javítottak az életük minőségén, sőt: a brit időskorúak 45 százaléka állítja, hogy a "maroktelefon" a lehető legjobb módja annak, hogy az unokáikkal tartsák a kapcsolatot.

Forrás: [origo]

A régi, már kimustrált telefonokat a brit válaszadók egyharmada megtartja (nyilván nosztalgiából). A kutatás azt is kimutatta, hogy a dolgozó megkérdezetteknek a fele mobilon intézi az üzleti ügyeit.

Nagy-Britanniában 61 millió mobiltelefon van használatban, a mobilpiac értéke körülbelül 14 milliárd fontot, azaz 5600 milliárd forintot tesz ki. Az Egyesült Királyság még így is - egyes elemzők szerint - 18 hónappal van elmaradva a mobiltechnológiai fejlesztések tekintetében, mint például Japán (ott annak idején, jó öt évvel azelőtt jelentek meg a fényképezős telefonok, mint hogy azok fölbukkantak volna a briteknél). Ennek természetesen nagyon sok oka van - gazdasági környezet, gyártási kapacitás, az inkább a mobil-, mint a PC-technológiára épülő kultúra -, de a tapasztalatok szerint egyébként is hosszabb ideig tart elfogadtatni a britekkel valamilyen technológiai újdonságot.

Nincs ez másként Magyarországon: az emberek először félnek az új eszközöktől, aztán, amikor már megszokták azokat, akkor egy új status quo részévé válnak.