Milyen férfi kell egy nőnek?

Vágólapra másolva!
Természetesen erős, szenvedélyes, határozott, kiismerhetetlen, hogy izgalmasnak találjuk. Vagyis inkább gyengéd, megértő, megbízható, figyelmes, hogy mindig számíthassunk rá. Mindenképpen legyen okos, fantáziadús, kreatív, és nem utolsósorban humoros, mert nem akarunk mellette unatkozni. Ja és persze legyen jóképű, izmos és gazdag is, jófajta génekben és földi javakban egyaránt - már ha ilyen férfi létezik. A felsorolás láttán jogos a férfiak kérdése: tudjuk, mi nők, igazán mire vágyunk? Olvasóink mindenestre megpróbálják megfejteni a rejtélyt: "Milyen férfi kell egy nőnek?"
Vágólapra másolva!

Melyik nő ne szeretné, ha vég nélkül kényeztetnék, ha folyton odafigyelnének rá és rajongással vennék körül? Természetesen mindenki arra vágyik, hogy a férfi legyen egyszerre szerető és barát, legyen partner szellemiekben, lélekben és persze az ágyban, hogy őszintén és felszabadultan élvezhessék egymást.

A nő azt akarja, hogy egy férfi a tenyerén hordozza őt, megsimogassa a fejét, ha gyengédségre vágyik, szeretkezzen egész éjjel, és mindenben igazat adjon neki, és soha el ne hagyja egy másik nőért.
Sya

* * *

Na most ez többéves, a témában eltöltött kutatómunka eredménye, de megosztom veletek. Ami mindig bejött: ha meg tudtam egy nőt nevettetni, akkor már volt esélyem. Mindegy, hány éves voltam, hogy néztem ki, vagy éppen a gazdasági fejlődési ciklusom melyik fázisában voltam (értsd: meg tudtam-e hívni egy bambira vagy sem). Ha együtt tudtunk nevetni, akkor már volt valami közös, valami indulópont, és innen lehetett kezdeni. A legtöbb nőnek egyszerűen olyan férfi kell, akivel jól tudják magukat érezni, komplikáció nélkül, és felszabadultak, őszinték tudnak lenni. Minden más az smafu.
allulent

* * *

Szerintem olyan férfi kell a nőnek, aki férfiban olyan, mint a nő nőben.

Szeressen, mert én is szeretem; figyeljen rám, én is figyelek rá; lehetőleg legyen hasonló az érdeklődése, nehéz valakivel úgy együtt élni, hogy mindig mást akar, mint Te; tartson tiszteletben, akkor én is tiszteletben tartom; ismerjen el, én is elismerem; hagyja meg az önállóságom, ne kössön gúzsba, mert ha tényleg ő az igazi, akkor úgyis kitartok mellette, ha nem, akkor pedig minden hiába; ne higgye azt, hogy a partner, ha nő, csak egy háztartási robotgép; ne akarja a külsőmet a saját ideálja szerint átalakíttatni, vagy úgy szeret, amilyen vagyok, vagy keresse meg az ideált; lehetőleg legyen az enyémhez hasonló a világnézete, nagyon sok parázs vita elkerülhető így; ne mondja azt, hogy örökké vagy soha; ennek a két szónak nincs értelme az ember életében, aki eleget élt már, az tudja ezt; tartsa fontosnak az én munkámat, én is fontosnak tartom az övét, s ne féltékenykedjen, mert az megöli a kapcsolatot. Próbálja meg elviselni a rokonaimat, nem kell szeretnie őket, csak elviselni, nincs annál szörnyűbb, mint amikor valakinek meg kell tagadnia a családját, azért, hogy a partnere és az új családja békésen éljen.

Demos