Ezentúl nem keresztelhetik a lányokat Melltartónak

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Degollación de los Ninos Inocentes (Ártatlan Gyermekek Lefejezése) nem hétköznapi keresztnév a dél-amerikai országban sem, ám valóban van, akit így hívnak. Paraguay kormánya azonban úgy döntött, hogy a jövőben tiltja a nevetséges vagy különc nevek választását, felvételét. Ezentúl a szülők nem adhatják például az Úr Körülmetélése (Circuncisión Del Senor), Sostenes (Melltartó) vagy Semen José (Sperma József) keresztnevet az újszülöttnek, aki valószínűleg felnőttkorában már szívből gyűlölné szüleit a választott név miatt, hiszen hátráltatja a társadalmi beilleszkedésben, valamint csökkenteni munkavállalási esélyeit. Ezt azok az emberek igazolták, akik bizony kénytelen együtt élni ezekkel a nevekkel.

Edgar Rodas, a paraguayi Anyakönyvi Hivatal Igazgatója, akinek apját Pantaleónnak hívták, elmondta, hogy a extravagáns nevek adását tiltó rendelet június végén lép életbe. Előtte összeállítanak egy névlistát, ami figyelembe veszi a jóízlést, a normákat, és erről választhatnak a szülők nevet gyermekeiknek.