A renitens Kevin Spacey

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Forrás: Hölgyfórum
Kevin, a szülők réme

Kevin Spacey Fowler 1959. július 26-án született a New Jersey-i South Orange-ben. Enyhén szólva problémás gyerek volt - nem kis fejfájást okozott szüleinek. Amikor felgyújtotta húga fára épített játszóházát, szülei úgy döntöttek, a Northridge Katonai Iskolába küldik az ifjú piromániást. Az iskola katonás rendje mit sem használt. Kevint három hónap után kiebrudalták, mert autógumival verte egyik társát. Az iskolai pszichológus drámaórákat javasolt Kevinnek, ami ezúttal jó ötletnek tűnt. "Beiratkoztam drámaórákra, és hirtelen otthon éreztem magam"- emlékezett vissza a színész.

Debütálás egy Shakespeare-darabban

Középiskola után a Los Angeles-i Valley Főiskolával próbálkozott, közben pedig komédiaesteken lépett fel. Egyik sem tűnt járható útnak, úgyhogy inkább New Yorkba költözött, ahol a nagy presztízsű Juilliard Schoolban próbálta elsajátítani a színjátszás mesterfogásait. Két év után csatlakozott a Shakespeare Festival színjátszó körhöz, és 1981-ben megtörtént első színházi debütálása egy Shakespeare-darabban.

Hollywood befogadja

Kevin Spacey rajongói oldalhttp://www.spacey.com/Triggerstreet.comhttp://www2.triggerstreet.com/gbase/Trigger/HomepageKevin Spacey filmgyártó cégének honlapjaAmerikai szépséghttp://www.partnerlink.hu/cgi-bin/clickthru.cgi?id=6762237376676573006467767123647369797784737270677263&page=http://www.fokuszonline.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=35525%26tag=1Látta már Sam Mendes Oscar-díjas filmjét?Szigorúan bizalmashttp://www.partnerlink.hu/cgi-bin/clickthru.cgi?id=6762237376676573006467767123647369797784737270677263&page=http://www.fokuszonline.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=55902%26tag=1Szerintetek melyik a világ legjobb tíz filmje?http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=23120

A nyolcvanas évek előrehaladtával Spacey karrierje felfelé ívelt. Szerepelt Ibsen-drámában a Broadwayen, majd 1984-ben olyan káprázatos alakítást nyújtott a Hurlybury (Zűrzavar) című darabban (amelynek 1998-ban a filmváltozatában is szerepelt), hogy Mike Nichols rendező beválogatta a Heartburn című mozifilmje színészi stábjába. A hollywoodi főszerepi állásra azonban még várnia kellett, mert hollywoodi producerek megbélyegezték azzal, hogy karakterszereplő. 1991-ben Tony-díjat nyert, a legjobb színésznek járót. Talán ennek hatására döntött úgy Hollywood, hogy mégis műsorra tűzi Spaceyt. 1992-ben közeli barátai, Jack Lemmon és Al Pacino társszereplésével játszott a Glengarry Glen Ross-ban.

Tetőpont: Amerikai szépség

Hét évvel ezelőtt végképp beírta magát a hollywoodi filmes köztudatba a Hetedik-ben és a Közönséges bűnözők-ben eljátszott szerepeivel. Ez utóbbi hozta meg számára a legjobb mellékszereplőnek járó Oscar-díjat. 1996-ban rendezőként is debütált, az Albínó Aligátor című filmjével, amelyben Matt Dillon, Faye Dunaway, Gary Sinise és Skeet Ulrich lesték rendezői utasításait. 1997-ben visszaállt a kamerák elé, és elkészült a Szigorúan bizalmas, amelyben ismét nagyot alkotott. És amikor már úgy tűnt, a karrierlépcsőnek nincs több foka , megkapta második Oscar-díját az Amerikai szépség-ben játszott főszerepért. "Elolvastam a forgatókönyvet, és majdnem leestem a székről. Arra gondoltam, jobb, ha azonnal találkozom Sam Mendesszel, mielőtt bárki más elolvasná, és kedvet kapna a szerephez"- mesélte Spacey a filmmel kapcsolatos élményeit. Legutóbb Magyarországon a K-Pax - A belső bolygó című filmben láthattuk, amelyben egy magát földönkívülinek tartó férfit alakított, akinek valódi származását csak a film végére tudhatjuk meg.

Főállásban a Triggerstreet igazgatója

Filmes sikerei ellenére nem fordított hátat a színház világának. 1998-ban Londonba költözött egy színházi szezon idejére, hogy Eugene O'Neill Eljő a jeges-ében alakítsa a főszereplő Hickeyt. Bár két másik színházi szerep vár rá, és vannak rendezői ötletei, mégis, nemrégiben bejelentette, hogy kicsit visszavonul. Úgy tűnik, több időt szeretne szánni saját produkciós cége, a Triggerstreet igazgatásának.