Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

1964. január 7-én született Long Beachben, Kaliforniában. Gyerekkorában antiszociális és szégyenlős volt. Vakációit nagybátyjánál töltötte San Fransicóban. Egy ilyen San Franciscó-i nyaralás alatt elvégzett egy nyári színészképző tanfolyamot. 17 évesen otthagyta az iskolát. Először akkor határozta el, hogy színész lesz, amikor látta James Dean alakítását az Édentől keletre című filmben, és azonosult az apjának mindenáron megfelelni vágyó karakterrel. Nicolas édesanyja táncos-koreográfus volt, édesapja összehasonlító irodalomelméletet tanított. Gyermekkorát beárnyékolta édesanyja súlyos depressziója, melyet csak évekig tartó kórházi kezeléssel sikerült meggyógyítani. Így Nicolas és bátyai nevelése az apjukra maradt. Neki köszönheti Cage, hogy megtanulta értékelni a művészeteket, az irodalmat és persze a filmeket.

Első filmszerepét a nagybátyja által rendezett Rablóhal (Rumble Fish) című filmben kapta. Első drámai szerepe pedig a Madárka (Birdy) című film főszerepe volt, amelyben egy vietnami veteránt alakított.

Hírnevét két vígjáték alapozta meg a nyolcvanas években. A Holdkórosok-ban Cher szeretőjeként játszott, ezért a szerepért Arany Glóbusz-díjra jelölték. A Coen fivérek abszurd komédiájában, az Arizonai ördögfióká-ban pedig Holly Hunter partnereként szerepelt. Az 1980-as években láthattuk még a Változó világ (Fast Times at Ridgemont High), a Valley Girl, az Előre a múltba (Peggy Sue Got Married) és a Holdkórosok (Moonstruck) című filmekben.

1994-ben Nicolas Cage már az elismert színészek köréhez tartozott. Ez az az év, amikorra már arra a szintre jutott, hogy innentől kezdve a szerepvállalást nem a felajánlott összeg, hanem a forgatókönyv befolyásolja - vallja magáról.

1995-ben a Mike Figgis rendezte Las Vegas végállomás (Leaving Las Vegas) című filmben való alakításáért elnyerte a legjobb férfiszínésznek járó Oscar-díjat. Az Oscar-díj után nagyon sok szerepajánlatot kapott, melyek legtöbbje nagy sikerrel szerepelt az mozikban: Ilyen volt az Álarc (Face/Off), a Fegyencjárat (Con Air), az Angyalok városa (City of Angels), a 8MM , a Tolvajtempó (Gone in 60 seconds), a Corelli kapitány mandolinja (Captain Corelli’s Mandolin) és A fegyverek szava (Windtalkers). Legújabb filmjében, az Adaptáció-ban (Adaptation) Charlie Kaufman forgatókönyvírót, aki önmagát írta bele a történetbe, és egyben annak ikertestvérét alakítja.

Cage magánélete korántsem olyan sikeres, mint filmes karrierje: kétszer nősült és mindkét házassága válással végződött. Pedig első házasságga Patricia Arquette színésznővel igazán romantikusan indult. Nicolas Cage már első találkozásuk alkalmával megkérte a színésznő kezét, aki csak bolond játéknak vette az ajánlatot, ezért összeállított egy listát: miket kell teljesítenie a férfinak, ha azt akarja, hogy hozzámenjen. Mivel Cage halálosan komolyan gondolta a dolgot, mindegyik pontot lelkiismeretesen teljesítette - a színésznő legnagyobb meglepetésére, aki meg is ijedt attól, hogy férjhez kell mennie egy ismeretlenhez. Ezután több évig nem találkoztak, majd egyszer, amikor újra összehozta őket a sors, valóban egymásba szerettek.

Második felesége Elvis Presley lánya, Lisa Marie Presley volt, akivel házasságuk csupán három hónapig tartott. Cage egy éjszakai televíziós show-ban jelentette be, elválnak, amit azzal indokolt, hogy kettejük között orvosolhatatlan különbségek vannak, és erre csak most jöttek rá. A legújabb hírek szerint Angelina Jolie oldalán mutatkozik a legtöbbet nyilvános helyeken, akivel a Tolvajtempó után most újra közös filmet forgatnak: az 1973-as The Wicker Man újraforgatott változatát.