Szendvicskrém füstölt tofuból

Vágólapra másolva!
Kaldeneker György szakács hétről hétre finomságokat ajánl oldalainkon. Ma egy tofuval készült étel receptjét mutatja be.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók: 250 g füstölt tofu, 1 db lilahagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 db kisebb méretű padlizsán, 5 evőkanálnyi hidegen sajtolt olívaolaj, 1 teáskanál őrölt római kömény, őrölt bors, só

A megmosott padlizsánt és a lilahagymát vágjuk kisebb darabokra. Egy serpenyőben forrósítsunk fel két evőkanálnyi olívaolajat, tegyük bele a padlizsánt, a lilahagymát és a fokhagymát. Fűszerezzük az őrölt köménnyel. Kevergetve süssük addig, míg barnulni nem kezd. Vegyük le a tűzről és hagyjuk kihűlni.

Egy konyhai gyorsvágó gépben daraboljuk fel a tofut, adjuk hozzá a kihűlt zöldségeket, és a maradék olívaolajat, ízesítsük kevéske sóval. Daráljuk össze, de nem szükséges nagyon pépesre készíteni. Tegyük kis tálkákba és frissen pirított péksüteményre kenve fogyasszuk. Tehetünk rá egy-egy szelet sajtot is.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Elkészíthetjük többféle sült zöldséggel, sárgarépával, zellerrel, paprikával, de akár cukkinivel is.