Grillezett zöldfűszeres süllő, céklapürével

Vágólapra másolva!
Ezúttal nem csak  a hal, a köret is különleges.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
8 szelet tengeri süllőfilé, 4 evőkanál olívaolaj, 1 csokor friss fűszerlevél (lehet oregano, kakukkfű, bazsalikom, kapor, zsálya), darált bors, só, 50 dkg cékla, 2 db burgonya, 1 evőkanál vaj, kis darab friss torma.

Elkészítése:
A halfiléket locsoljuk meg 2 evőkanálnyi olívaolajjal, majd tépkedjük rá a fűszernövények leveleit ízlésünk szerinti mennyiségben, majd daráljunk rá a borsot és kevéske sóval ízesítsük. Pár órára tegyük be a hűtőszekrénybe, hogy a fűszerek íze jól átjárja a halhúst.

Mossuk meg jól a céklákat, majd tegyük egy fazékba, öntsünk rá annyi vizet, hogy ellepje és főzzük puhára. Egy másik lábasban szintén főzzük meg a meghámozott burgonyákat sós vízben. Ha a cékla megpuhult, hámozzuk meg, majd tegyük egy konyhai gyorsvágó gépbe, a megfőzött burgonyával és az evőkanálnyi vajjal és együtt. Ízlés szerint sózzuk, majd a géppel finomra pürésítjük. Ha kész, belekeverjük a frissen lereszelt tormát.

Egy nagy serpenyőben forrósítsunk fel két evőkanálnyi olívaolajat, majd tegyük bele a befűszerezett halszeleteket. Mindkét oldalát, közepes lángon süssük két-két percig.

Tálaláskor kanalazzunk a céklapüréből a tányérra, helyezzünk mellé személyenként két darab sült halfilét. Köretnek párolt zöldség ajánlott.