Az imázs varázsa

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!
Az egzotikus, Fülöp-szigeteki születésű sminkművész és imázstanácsadó, Lyn de Gara egyenesen a napfényes Kaliforniából érkezett Magyarországra. Most induló sorozatában sminkelési, öltözködési, stílustanácsokkal látja el olvasóinkat. Ismerkedjen meg Lyn de Garával!


Járjon olyan társaságba, amely Önt előbbre viszi, próbáljon meg jó kapcsolatot kialakítani a megfelelő emberekkel. Miközben beszél, mindig nézzen az emberek szemébe, ha így tesz, automatikusan átveszi majd a beszélgetés irányítását. Ha viszont kerüli az emberek tekintetét, más veszi majd át az irányító szerepet.

Öltözzön tudatosan Forrás: Lyn de Gara

Öltözzön igényesen. Ruhákban is igaz: a minőség előbbre való a mennyiségnél. Tervezzen előre, és öltözzön aszerint, hogy mit fog majd csinálni és kivel találkozik.

Tudta, hogy az emberek az első találkozáskor megpróbálnak kialakítani egy képet Önről? Az első perctől fogva véleményt alkotnak arról, milyen sikeres lehet, mennyi pénze van, milyen személyiség. Ez pedig elsősorban attól függ, hogy hogyan néz ki.

Természetesen szeretné a lehető legjobb formáját nyújtani, mert megjelenése meghatározza, hogy a többiek hogyan kezelik majd és mennyire értik meg. A megjelenés azt is közvetíti, hogy érzi magát bőrében. Ha jól néz ki, jól érzi magát - és ez fordítva is igaz.

A tükör üzenete

Legyen bombanő!http://www.szex.com/cikk.php3?rovat=68alrovat=69&cikkid=865&dire=divat&rovatnev=DivatFashion.huhttp://www.fashion.huOnline magazin a divatról és a szépségrőlMartina Gruhlke: Szépség és divathttp://www.partnerlink.hu/cgi-bin/clickthru.cgi?id=6762237376676573006467767123647369797784737270677263&page=http://www.fokuszonline.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=4516%26tag=1Gery Halliwell szépségtanácsaihttp://forum.origo.hu/forum/forumServlet?act=show&fid=30848

Minden egyes alkalommal, mikor tükörbe nézünk, láthatatlan, mégis erőteljes üzenetet küldünk magunknak, megpróbálunk csiszolni kinézetünkön. Ez az üzenet személyiségünk bizonytalan pontjainak, ambíciónknak és olyan jellemvonásainknak is szól, melyet nem szeretnénk felfedni. Mivel a jó megjelenés döntő fontosságú, nem engedhetjük meg magunknak, hogy imázsunk alapos vizsgálata nélkül öltözködjünk. A megfelelő öltözködés segítséget nyújt egy időtlen, mindig elegáns ruhatár vagy egy egészen új imázs kialakításában.

Nyerjen sminktanfolyamot!

Minden hónapban egy kedves olvasónk megnyerheti azt a lehetőséget, hogy részt vegyen Lyn de Gara átváltoztató-tanfolyamán. A jelentkező hölgyek között kisorsolunk egy ingyenes smink- és imázstanfolyamra szóló belépőt. Ehhez nem kell mást tenni, mint egy, az alábbi adatokat tartalmazó jelentkezést - egy nem túl régi fotót mellékelve - e-mailben elküldeni Lyn de Gara címére: [email protected]

A szükséges adatok: név, telefonszám, e-mail cím, kor, rövid leírás arról, hogy miért jelentkezik a tanfolyamra, mit vár tőle és milyen változást vár a tanfolyamtól (esetleg: milyen alkalomra szeretne sminket, öltözködési tippeket). A levél mellé kérünk csatolni egy nem túl régi portréfotót (jpg/jpeg formátumban).
A havi sorsoláson nyertes olvasónkkal a tanfolyam után interjút készítünk, és természetesen a változás előtti, utáni fotóját is bemutatjuk.

A jelentkező olvasó pályázata beküldésével hozzájárul ahhoz , hogy fotóit az [origo] Női lapozó rovatában közöljük, és vállalja, hogy "átváltozásának" élményét megosztja az olvasókkal.
A jelentkező által megadott személyes adatokat (név, e-mail cím, adatok) szigorúan bizalmasan kezeljük, a tanfolyam meghirdetőin kívül másnak át nem adjuk.



Forrás: Lyn de Gara Üzenet magunkról

Egy jó ruhatár és annak tudatos viselése azonban ott kezdődik, hogy megértsük azt a számos motivációt, mely hatással van öltözködésünkre. Ha már próbálkozott azzal, hogy megtalálja az igazi egyensúlyt a divat és a praktikusság, a kreativitás és az elfogadhatóság, a szépség és a kényelem között, hogy összehangolja az öltözködésben lévő ellentmondásokat, akkor a következő cikkek segítséget nyújtanak majd saját egyéni stílusának kialakításában, illetve annak megformálásában, hogy Ön milyen benyomást szeretne magáról kialakítani és, hogy valóban azt az üzenetet közvetítse mások felé, amelyet akar.