Kamaszkori bőrpanaszok

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Kedves kozmetikus! Mint minden más tinédzsernek, nekem is pattanásos az arcom, főleg az orrom, ami ráadásul nagyon zsíros is. Minden hónapban szoktam járni kozmetikushoz, de a zsíros bőr ellen nem segít, inkább még zsírosabb lesz a sok krém miatt. Mit tegyek?

A zsíros területeket érdemes naponta többször tonikkal lemosni,és hetente szárító, mélytisztító hatású pakolást feltenni. Parfümériákban különböző árkategóriákban lehet kapni ilyen termékeket.


Pubertáskorban a növekvő mennyiségű androgén hormon hatására a faggyúmirigyek megnagyobbodnak, a faggyútermelés fokozódik. A szőrtüszők baktériumflórája a faggyú egyes alkotóelemeit szabad zsírsavakra bontja, ez pedig gyulladásos reakciót indít el. Elsősorban ott fordul elő, ahol legsűrűbben vannak a szőrtüszőnyílások és a faggyúmirigyek, tehát az arcon, a vállon, a mellkason, a háton, a felkar bőrén, súlyosabb esetben a fartájon is. A mellkason és a háton jellemző módon, csúcsával lefelé néző háromszög alakban jelentkezik.

A faggyúmirigy több lebenyből áll, kivezető nyílása általában a szőrtüszőbe nyílik. A szőrtüsző, illetve a faggyúmirigy nyílását szarucsap (comedo) tömeszelheti el. Ezek közül a fekete felületesebb, könnyen kinyomható, a szürkésfehér színű a faggyúmirigy nyílásában ül, kisebb, mélyebb és nehezebben kinyomható.

Mivel a szőrtüszőt elzáró csap a faggyú szabad elfolyását akadályozza, faggyúciszták alakulhatnak ki. Ha a csap nagyobbra nő, a szőrtüsző felső része elsorvadhat. Ilyenkor a helyén kis gödör és hegek láthatóak. Ezek rendszerint többszörösek, a bőr felszíne egyenetlenné válik.

Nemcsak a fokozott faggyútermelésre (seborrhoeára) hajlamos egyéneken fordul elő a pattanásos bőr, kiválthatják bizonyos gyógyszerek és külső hatások is. Enyhébb esetben csak néhány göbcse, gennyhólyag látható, súlyosabb esetben a homlokot, arcot egészen elboríthatják, és gyógyuláskor hegeket hagynak maguk után. A bőrön egymás mellett láthatóak a gyógyult hegek és az újabb, kezdődő gennyhólyagok. Néha a gennyes, beszűrt csomók beolvadnak, egymással közlekedő üregrendszert képeznek.

A serdülő korosztály különösen hajlamos arra, hogy sebe túlsarjadó heggel gyógyuljon. Ilyenkor különösen fontos, hogy a pattanásokat megelőzzük. Néha a fartájon is előfordulhat a betegség, ez különösen kellemetlen, és akár fájdalmas is lehet. Lányokon 14-17 éves kor körül, fiúkon néhány évvel később, 16-19 éves korban jelentkeznek a tünetek.

Rendszeresen szedtem fogamzásgátló tablettát, és ez idő alatt szinte nem is voltak pattanásaim, de amióta abba kellett hagynom (orvosi javaslatra), tiszta pattanás az arcom. A vállamon és a dekoltázsomon is jelentkeztek, ez utóbbi helyen kisebb mértékben. Kérem, adjon tanácsot, mit tegyek!

A pattanások megjelenése a gyógyszer abbahagyása miatt következett be, később le fog tisztulni, addig is rendszeresen használjon ezeken a területeken zsíros bőrre való készítményeket.(Peeling, tonik, mélytisztító.)



Ronthatunk a helyzeten?

A pattanások igen kellemetlenek, ezért néha a betegek az apróbbakat kivakarva, kinyomkodva hegeket, pigmentfoltokat idéznek elő saját maguknak, amelyek sokkal zavaróbbak, mint amilyen az eredeti állapot volt. Bizonyos időszakokban rohamokban észlelhető a romlás. Ezt pszichés izgalom, egyes ételek fogyasztása és gyógyszerek szedése fokozhatja. Kerülendő a stresszhelyzeteken kívül a csokoládé, dió, sajt, a sós és a füstölt ételek fogyasztása, és a jód- és brómtartalmú gyógyszerek szedése.

Nyáron a tünetek maguktól javulnak, azonban gyakori a romlás menstruáció előtt. Ebben az időszakban elsősorban az állon és az orrgyök felett, a szemöldökívek közötti területen jelentkeznek pattanások; tömöttek, apróbbak, mint a pubertáskoriak. Ez a forma akár 30 éves korban is látható.

Szépségápolási tanácsadónkat bőrápolásról, sminkelésről, kozmetikai tetoválásról, napozásról, a táplálkozás és a szépség kapcsolatáról is kérdezhetik. A kozmetikus válaszol