Vágólapra másolva!
Egy, a napokban nyilvánosságra hozott tanulmány szerint a nyugat-európaiak közül az angolok költenek legtöbbet testápolókra. A szigetországban élők évente 67 eurót, azaz körülbelül 18 ezer forintnak megfelelő összeget hagynak a boltokban.
Vágólapra másolva!

A második helyen a hollandok találhatóak, akik alig valamivel maradnak le az angolok mögött. A dobogó harmadik helyén a németek állnak. A nyugat-európai országok közül az olaszok, spanyolok és a görögök szerezték meg az utolsó pozíciókat. Az utóbbi években megfigyelhető tendencia az elmúlt 12 hónapban is folytatódott, hiszen évről évre többet költenek Európa nyugati felén testápolókra az emberek. Az elmúlt időben a férfiak is kezdenek felzárkózni a nők mögé. Korábban nagy különbségeket lehetett tapasztalni a nemek között. Mostanában már az erősebb nem tagjai is majdnem annyi pénzt áldoznak erre a célra, mint a nők.