Tervezd meg saját bakancsodat!

Vágólapra másolva!
A Timberland-bakancsok világszerte nagy népszerűségnek örvendenek, leginkább  időtállóságuk és tartósságuk miatt, a rappertársadalom pedig "cool voltuk" miatt tartja első számú ruházati felszerelésnek. A bakancsokat már saját tervezésben is lehet kapni.
Vágólapra másolva!

Az új, pasztell színekben pompázó modellek roppant népszerűek például Nagy-Britanniában, ahol októbertől a Timb-rajongók megtervezhetik saját bakancsukat "házon belül". A BootStudio elnevezésű shopban a kliensek kiválaszthatják bakancsuk színét, méretét, talpa, betétje színösszeállítását, majd az így összerakott cipőt megrendelhetik 200 fontért.

A színek összeválogatása után az üzletben lévő szakember bemutatóra gyártott anyagokból összerakja a majdani bakancs kétdimenziós képét, és a kliens jóváhagyása, a lábméretek és egyéb részletek lejegyzése után pedig hat héten belül elkészítik a vízálló, klasszikus formájú, személyre szóló bakancsot.

Az amerikai vásárlók már online megrendelhetik személyre szóló bakancsaikat a cég honlapján. A választék nagyon széles, hét talpszínből választhatnak az érdeklődők, nyolc bélésszínből, választhatják saját nevük logóját a hagyományos Timberland-fa logó helyett, amely a külső részen látható, és ugyancsak nyolc színből válogathatnak a varrásoknak.