Indulhat a hódítás!

Vágólapra másolva!
Modellünk, Eszter egy éve dolgozik értékesítési területen, ráadásul az óvónőképzőt végzett lány most a Külkereskedelmi Főiskolán igyekszik megszerezni második diplomáját, nemzetközi kommunikáció szakon. Sokoldalú modellünk tervei között szerepel még, valamilyen szinten a médiaszereplés is. Érdekli a sport, a színház, a kultúra. Általában az elegáns, nőies öltözéket kedveli.  Nincs igazán kedvenc színe, de ruhákban a fekete, ciklámen, almazöld, bézs színeket részesíti előnyben.
Vágólapra másolva!

Eszter kiváló érzékkel választ színeket, ezt a rajta is kipróbált színteszt is alátámasztotta. Szerencsére nem is trafálhat komolyan mellé, könnyen "kaméleonkodhat", sok szín jól áll neki: bátran viselhet meleg és hideg színeket egyaránt.

Hogy ezt most rögtön bebizonyítsam, modellünk sminkjében a meleg és hideg árnyalatokat kombináltam, de összességében főleg "őszi" hangulatot próbáltam sugallni, míg a ruhái leginkább hideg téli színekből állnak.

Forrás: Lyn de GaraForrás: Lyn de Gara

Eszter a tanfolyam előtt
Nagyobb kép

És a tanfolyam után
Nagyobb kép


Álláspontom szerint a sminkelés célja a gyönyörű szemek hangsúlyozása, az ajkak újraformázása és egy összességében csillogó benyomás kialakítása volt.

Modellünk esetében nem használtam külön terméket (így például korrektort sem) a szem alatti sötét karikák eltűntetésére, az alapozó színét viszont egy fél árnyalattal sötétebben állapítottam meg az eredeti, helyes színnél. Az így kiválasztott alapozót óvatosan vittem fel az arc egészére és külön ügyeltem arra, hogy az állnál jól eldolgozzam. Így kerülhettem el azt, hogy a fél árnyalatnyi színkülönbség az arc és a nyak között ordítóvá váljék. Az egészre porpúdert tettem, amivel az alapozót rögzítettem.

Forrás: Lyn de Gara

Eszter éppen a sminkelés fortélyait sajátítja el a tanfolyamon



Meleg barackárnyalatú pirosítót ajánlottam Eszternek a sápadtság elkerülésére, az egészségtől kicsattanó, életteli bőrszín elérésére.

Eszter szemöldökét vörösesbarna szemöldökfestékkel rajzoltam át, ami nem teljes egészében, de részben harmonizál a hajszínével. A felvitelhez apró mozdulatokat használtam.

A szemkikészítésnél a pillasor felső és alsó vonalát is fekete szemceruzával húztam ki, majd fényes fehér, áttetsző szemhéjfestéket tettem a szemhéj felső részérére, a szemöldökív alá, valamint az orr két oldalára. Lilás-szilvakék árnyalat került a szemredő felétől a szemöldökcsontig felfelé haladva, majd hogy tökéletes legyen a szemkikészítés, egy réteg fekete szempillaspirállal tettem még ütősebbé a tekintetet.


Barnáslila szájceruzával rajzoltam át az ajkak eredeti vonalát, majd erre került a barackos rózsaszín rúzs. A szín egyenletességét, az ajkak bársonyos hatását a kis rúzsecset használata garantálta.

A csillogó külsőhöz elengedhetetlen a csillogó hajkorona! A hatás eléréséhez egy kis tupírfésűt és némi hajlakkot vetettem be. Ezt követően Esztert egy mély kivágású, fekete estélyibe bújtattam, amihez különleges, sötét szederszínű boa dukál. Eszter így akár felveheti a versenyt Hollywood első számú üdvöskéivel is. Az új imázshoz illeszkedik a sötétlila top, az azzal harmonizáló egzotikus nyaklánccal.

Egy kis figyelemmel könnyen átfazonírozhatjuk a nagy, díva hajat mindennaposra anélkül, hogy a sminkhez akár egy ujjal is hozzányúlnánk. Ruházkodásunkban is alkalmazkodjunk a megváltozott élethelyzethez: bújjunk fekete és piros csíkos, garbónyakú felsőbe és hozzá illő kabátkába.

Indulhat a hódítás, most már igazán miénk a pálya!

Nyerj smink- és imázstanácsadást!

Minden hónapban egy kedves olvasónk megnyerheti azt a lehetőséget, hogy részt vegyen Lyn de Gara átváltoztató tanfolyamán. A jelentkező hölgyek között kisorsolunk egy ingyenes smink- és imázstanfolyamra szóló belépőt. Ehhez nem kell mást tenni, mint egy, az alábbi adatokat tartalmazó jelentkezést - egy nem túl régi fotót mellékelve - e-mailben elküldeni Lyn de Gara címére: [email protected]

A szükséges adatok: név, telefonszám, e-mail cím, kor, rövid leírás arról, hogy miért jelentkezik a tanfolyamra, mit vár tőle, és milyen változást vár a tanfolyamtól (esetleg: milyen alkalomra szeretne sminket, öltözködési tippeket). A levél mellé kérünk csatolni egy nem túl régi portréfotót (jpg/jpeg formátumban).
A havi sorsoláson nyertes olvasónkkal a tanfolyam után interjút készítünk, és természetesen a változás előtti, utáni fotóját is bemutatjuk.

A jelentkező olvasó pályázata beküldésével hozzájárul ahhoz, hogy fotóit az [origo] Női lapozó rovatában közöljük, és vállalja, hogy "átváltozásának" élményét megosztja az olvasókkal.
A jelentkező által megadott személyes adatokat (név, e-mail cím, egyéb adatok) szigorúan bizalmasan kezeljük, a tanfolyam meghirdetőin kívül másnak át nem adjuk.

A nyertesek átváltozásáról készült fotókat és a velük készített interjút a következő oldalakon találjátok:
Első nyertesünk Farkas Hajnal.
Második nyertesünk Wéber Mónika.
Harmadik nyertesünk Takács Marika.
Negyedik nyertesünk Mészáros Marianna.
Ötödik nyertesünk Vankó Gabriella.
A szingli-pályázat nyertese: Bagi Éva
Hatodik nyertesünk Demmel Tímea
Hetedik nyertesünk: Bátonyi Zsuzsanna és lánya, Ágnes
Nyolcadik nyertesünk: Bodrogi Lilla
Kilencedik nyertesünk Varga Gabriella
Tizedik nyertesünk: Farkas Edit
Tizenegyedik nyertesünk: Reiner Zsuzsanna
Tizenkettedik nyertesünk: Hegedűs Nelly
Tizenharmadik nyertesünk: Fehér Hajnalka
Tizennegyedik nyertesünk: Sóron Ildikó
Tizenötödik nyertesünk: Juhász Erika
Érett-nő pályázat nyertesünk: Turos Tarjánné
Tizenhatodik nyertesünk: Tóth Kata
Tizenhetedik nyertesünk: Gáspár Erzsébet
Tizennyolcadik nyertesünk: Bisits Erika
Tizenkilencedik nyertesünk: Szimics Ivett