Ralph Lauren és a tenisz divatja

Vágólapra másolva!
Egy sport nem csak önmaga miatt lehet elegáns, legalábbis ezt gondolják Wimbledonban. A leghíresebb teniszklub ezért fel is kérte Ralph Laurent, hogy a jövőben ő tervezze meg a pályákon dolgozó személyzet egyenruháját.
Vágólapra másolva!

A teniszezők világának egyik legnagyobb központja nemcsak a sport terén igyekszik a lehető legjobb minőségre törekedni, hanem a látszatra is ad, ezért Ralph Laurennel kívánnak együtt dolgozni a jövőben. Nemrég jelentették be, hogy négyéves szerződést írtak alá a híres tervezővel, amelynek értelmében Ralph 2010-ig gondoskodik a nívós klub személyzetének öltöztetéséről. Lauren örömmel mondott igent a felkérésre, hiszen a szakmai kihívásokon túl órisái megtiszteltetésnek érzi, hogy a brit konzervatív divat egy kis szeletét pont ő alakíthatja.

Ian Ritchie, a wimbledoni teniszklub vezetője szerint ez az együttműködés minden tekintetben remek vállalkozás. "Boldogok vagyunk, hogy Raplh Lauren elfogadta a felkérést. Számunkra nagyon fontos, hogy a versenyeken, amelyeket általában a televíziók is közvetítenek, minden a lehető legjobban nézzen ki. A tenisz ma már divatot diktál, így a kortalan elegancia, a sportos, de kifinomult stílus remekül fog mutatni a képernyőkön."

Ralph Lauren 2010-ig szponzorként is megjelenik majd a klub életében, és a Polo márkát is népszerűsíti, amely a teniszdivat nagy neve lehet a közeljövőben. "Nagyon örülök, hogy a világ egyik legrangosabb sporteseményének aktív részese lehetek, és persze a tenisz világának divatja is nagy kihívást jelent számomra" - nyilatkozta a híres tervező, aki komoly üzleti sikereket is remél a szponzorálástól.