Charlize Theron hajszínezőket reklámoz

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Fotó: HölgyfórumA dél-afrikai farmercsaládból származó 27 éves színésznő, aki az ördög ügyvédje című filmben Keanu Reeves ifjú feleségét alakította, a L'Oréal céggel írt alá szerződést, miszerint ő fogja reklámozni a kozmetikai óriás legújabb fejlesztésű hajszínezőit.

Charlize Theron gyermekkorában balett-táncosnak készült, de időközben belekóstolt a modellszakmába is, ami azonban nem hozta meg számára a remélt sikereket. Mivel nem akart a középszerű modellek és táncosok közé tartozni, inkább pályát váltott, és Los Angeles-be utazott szerencsét próbálni. A Két nap a völgyben című filmben játszotta első főszerepét. Az ördög ügyvédjében nyújtott alakítását követően több ígéretes ajánlatot is kapott producerektől, rendezőktől. 1999-ben Tobey Maguire-rel és Michael Caine-nel dolgozott együtt az Árvák hercegében. Legutóbb Woody Allen kereste fel, hogy vállaljon szerepet A jáde skorpió átka című filmjében.