Ismét felfüggesztették az otthon szülést segítő orvost

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Geréb Ágnes


Vajna Virág jogász közölte: az 1995-ös esettel kapcsolatban, a kórház feljelentésére, büntetőeljárás indult Geréb Ágnessel szemben. A szakmai kamara azt követően függesztette fel Geréb Ágnes tagságát, hogy a rendőrség nem állapított meg bűncselekményt. Hozzátette: az orvosi kamara határozatát Geréb Ágnes a Fővárosi Bíróságon megtámadja.

Szebik Imre, a Semmelweis Egyetem Magatartás-tudományi Intézetének tudományos munkatársa magánemberként hozzászólva elmondta: nemzetközi adatok szerint az otthon szülő nők nem kerülnek
többször veszélyhelyzetbe, mint gyermeküket kórházban világra hozó társaik.
A kutató megítélése szerint a kórházban történő szülés, a fertőzés kockázata illetve sok esetben a feleslegesen elvégzett orvosi beavatkozások miatt szintén kockázatot jelenthet a szülőnőre és gyermekére nézve.

* * *

Az [origo] olvasóit korábban - amikor első ízben függesztették fel Geréb Ágnes szülésznő és Büki György gyermekorvos kamarai tagságát, mert az ÁNTSZ engedélye nélkül vezettek le otthoni szüléseket - megkérdeztük, hogy hogyan vélekednek a döntésről.

A szavazók 18 százaléka gondolta úgy, hogy csak az anyákat és gyermekeiket védik a szövődményektől. A válaszadók 34 százaléka vélte úgy, hogy a szakma presztízsét védik, kevésbé az anya-gyerek egészségét. És a szavazók 48 százaléka gondolta úgy, hogy az orvosok nem hajlandók elfogadni, hogy a szülés nem betegség, hanem egy természetes folyamat.

A Független Szülészeti Szakmai Kollégium álláspontja szerint az újabb felfüggesztő határozat veszélyezteti az otthon szülő nőket, valamint durván megsérti a nők önrendelkezési jogát.