Az ismerkedés első kérdései

Vágólapra másolva!
A Facér Csajszitól nem csak arra kaphatsz választ, hogy min tudnak a nők folyamatosan agyalni és miért érzed sokszor úgy, hogy egy gondolattal mindig előtted járnak. Az ő jóvoltából néhány szakmai titkukra is fény derül.
Vágólapra másolva!

Szia!

Segítséget szeretnék kérni, bizonytalan vagyok. Megismerkedtem egy lánnyal, az első levélváltás is megvolt. Én jópár dolgot elmondtam magamról, ő még szinte semmit. Kért fotót, küldtem. Erre ő is küldött egy eléggé erotikus töltetű fotót magáról. Kértem, hogy ő is áruljon el egy-két dolgot, erre azt a választ kaptam, hogy én kérdezzek, mindent el fog mondani.

Milyen kérdéseket tegyek fel neki? Mivel lehetne őt szóra bírni? Én tényleg meg szeretném megismerni, mert szimpatikus és tetszik is. Hogy kezdődjön az érdemi ismerkedés?

Válaszod előre is köszönöm:

Zoli

Kedveském,

azok a kérdések a legjobb kérdések, melyek eszedbe jutnak, melyek megfogalmazódnak benned. Nincsen erre sablon, nincsenek legjobb kérdések, amiket kötelező jellegel fel kell tenni az első levélváltáskor.

Javasolnám, hogy ha nehezen megy az elején, vedd elő a fényképét és írd le, ami eszedbe jut, de mivel erősen erotikus fotót küldött magáról, nyilván az ebbe a témakörbe tartozó kérdések zakatolnának az agyadban, ami nem feltétlenül szerencsés.

Foglalkozás, jó tulajdonságok, rossz tulajdonságok, tánc, zene, könyvek, imádott, utált dolgok, szülőkkel való kapcsolata, baráti kapcsolatai, te jó ég... megannyi kérdés.

Tudom, hogy most konkrétabbnak kellene lennem, de hát nem látok bele a fejedbe, nem tudom, mi érdekel téged egy másik emberben. Egy dolgot viszont biztosan tanácsolhatok: írd le neki, amit nekem. Vesd papírra, hogy szimpatikusnak találod és tetszik, valamint jelezd, szeretnél minél többet megtudni róla.

Bármit megkérdezhetsz, ami az eszedbe jut, de arra ügyelj, hogy az első pár levél ne az intim dolgokról szóljanak, még akkor sem, ha a hölgy önmagáról egy erőteljesen szexuális töltető képet küldött magáról.

Amennyiben nem válaszol, vagy kikerüli a kérdéseidet, kérdezz rá bátran, szexuális partnert keres-e.

Innentől kezdve pedig te döntöd el, hogy belemész-e a mókába.

Hajrá!

Csókollak: a Facér Csajszi