A rajongás pszicho-biológiája

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Ilyenkor a közönség olyan, mintha nem önálló, egyedi emberekből állna, hanem valamiféle massza benyomását kelti. Aki benne van, úgy is érzi, hogy apró részecskéje egy hatalmas egésznek. És ez is hozzátartozik a rajongás élményéhez, hogy az ember a szónok által egyesített tömegben nem érzi magát elszigeteltnek, töredéknek, hanem büszkén éli át, hogy egy nagyszerű egészhez tartozik. Az erő érzete társul ehhez, és valami felfokozottság, ami kiemel a szürke hétköznapokból.

Eksztázis-szükséglet

Elvis-koncert

Durvasággal, agresszív indulatok kendőzetlen kifejezésével a politikában is híveket lehet szerezni. Mind a zenei, mind a politikai produkció estén bonyolult jelenségről van szó. Ez visszavezethető arra az ősi igényünkre, hogy speciálisan képzett és alkalmas előadók nyilvánosan öntsék szavakba, fejezzék ki mozdulatokkal és zenével mindazt, ami mindannyiunkban benne van, csak mi nem tudjuk ilyen szépen vagy ilyen hatásosan kifejezni. És amikor visszahalljuk az előadás, a szónoklat felfokozott formájában saját legbensőbb rezdüléseinket, akkor lelkesülten ismerünk rá: de jól mondja!

Kapcsolat a rendkívülivel

Beatles-rajongók a 60-as években

A hatásos szónok, a sikeres előadó és a rajongással fogadott népvezér teljesítményében vannak közös elemek. Mindegyikük speciális kapcsolatba tud kerülni közönségével. Ráéreznek a közönség igényeire, pillanatnyi hangulataira, félelmeire és vágyaira és mondanivalójukat, hangsúlyaikat, az előadás ritmusát ahhoz igazítják. Így különös egymásra hangolódás jön létre. Ezt a közönség tagjai sokszor úgy élik át, hogy a szónok nagyon közel kerül hozzájuk, mintha eggyé válnának a szónokkal, az előadóval. Az ilyen élmény a hétköznapokban csak ritkán adatik meg, ezért ilyenkor a tömegben lévő hallgató úgy érzi, valami rendkívülivel került kapcsolatba. Általában azt gondoljuk ilyenkor, hogy a szónok, az előadó vagy a vezér személye a rendkívüli, hiszen ő csinálja ezt velünk.

A rajongás pszicho-biológiája

Bizonyos mértékig igazunk van, hiszen a rendkívüliség átéléséhez valóban szükség van a kiemelkedő figurára, aki "elbűvöl" bennünket. Mi lenne azonban a vezérekből követők nélkül? A rajongás is kétoldalú, kölcsönhatáson alapuló kapcsolat. Ma már sokat tudunk arról, mi teszi alkalmassá az embereket arra, hogy ideálokat kövessenek, vezetőkért vagy más figurákért rajongjanak.

A modern pszichoanalízis, a csecsemő-megfigyelések és az idegtudományok felderítették, hogy az ilyen mély érzelmeket megmozgató, rendkívüli lelkiállapottal járó kapcsolatok előfutárát, modelljét életünk egészen korai szakaszában, az anya-kisgyermek kapcsolatban találjuk meg. Ebben az életszakaszban az anyai gondoskodás szabályozza a baba biológiai és pszichikus működését és így épül ki azután a baba önálló belső szabályozása. Ez teszi lehetővé, hogy későbbi életünkben érzelmeinket és biológiai működéseinket is önállóan irányítani, szabályozni tudjuk. Az anyai gondoskodás hiányosságai, például a babára való ráhangolódás nehézségei mély nyomokat hagynak a felnövekvő gyerekben. Ezek a traumák az önszabályozás hiányosságait eredményezik. Ha jól sikerült gyerekkorunk volt, akkor alaposan "feltankoltunk", és belső erőforrásaink sok nehéz helyzeten átsegítenek. A későbbi életben a jó emberi kapcsolatok egyik jelentősége éppen abban van, hogy lehetővé teszik a rendszeres "tankolást", az érzelmi feltöltődést. Abban a különleges kapcsolatban, ami egy rajongásig szeretett figurával jön létre, éppen ilyen feltöltődésre van lehetőség. Ez a nagyon mély igény és bizonyos korai életszakaszbeli tapasztalatok tesznek fogékonnyá bennünket a rajongásra. Tudjuk, átélhetjük, hogy az ilyen eseményeknél biológiai változások, vegetatív tünetek lépnek fel a hallgatóságban, izgalmi állapot, kipirult arc, csillogó tekintet. Ez is mutatja, milyen mély hatásról van szó. És ebben rejlik a probléma is. Amikor ugyanis ilyen mélyen megérintődünk, akkor a józan, kritikai ész háttérbe szorul, a világ leegyszerűsödik jókra és rosszakra, és persze, mi magunk a vezérrel együtt a jókhoz tartozunk. A rajongás kiszolgáltat bennünket a propagandának.

Lust Iván
a Női lapozó lelki tanácsadója, oldalán közvetlenül fordulhatnak hozzá tanácsért bármely pszichológiai témában.

Ajánljuk a szerző korábbi írásait is
Látvány-férfiak - avagy a fordított emancipáció
Nemi szerepek csapdájában
Egy kapcsolat ára
Nemek háborúja
A szépség nyomában

Szeretne többet megismerni a pszichológiából, hogy rajongókat szerezzen?

Elliot Aronson - A társas lény
Az amerikai szociálpszichológia egyik legrangosabb és legeredetibb képviselője könnyed, olvasmányos, színes stílusú, ám magas színvonalú áttekintést ad többek között az előítéletekről, a diszkriminációról, a propagandáról, a háborúról, az elidegenedésről, az agresszióról, az egyéni elköteleződésekről, a társas kapcsolatokról, a társadalmi feszültségekről és a politikai fordulatokról.
A meggyőzés mesterfogásai
Politikai marketing