Karácsonyeste kettesben

Vágólapra másolva!
A családi összejövetelek helyett választhatunk idén kivételesen valami sokkal izgalmasabb ünneplést is. Mondjuk egy karácsonyi kiruccanást kettesben a kedvessel. Egy távoli városba, ahol a szállodai szobából ki sem kell mozdulni pár napig. Kint úgyis vacogna a fogunk, bent a jó meleg szobában is jól érezhetjük magunkat; anyósok és gyereket, idegesítő nagynénik, hizlaló töltött pulykák és összegubancolódott karácsonyfaégők nélkül.
Vágólapra másolva!

Ha tetszik az ötlet, könnyen találsz még last minute karácsonyi utakat, szóval a kiadásod sem lesz olyan nagy. Csak egypár dolgot kell a bőröndbe bepakolni, néhány apróságot bekészíteni a szexi karácsonyra, és máris indulhatunk.

Az előkészületeket már ezen a héten megkezdhetjük; menjünk el kozmetikushoz, egy új frizura sem árt, és a szőrtelenítés kellemetlen pillanatait se hagyjuk a karácsonyi kiruccanásra. Nem túl szexi, amikor egy nő a fürdőben borotválja magát, a párunktól kölcsönzött borotvával pedig fertőzéseket is okozhatunk magunknak, nem beszélve a frissel epilált lábikók piros pöttyeiről. Szóval ezt a dolgot intézzük el otthon gyantával, habbal vagy epilátorral az előző napon. Ha elég ügyesek vagyunk, némi hennával meglepetés karácsonyi üzeneteket írhatunk kedvesünknek rejtett testrészeinkre.

Ne csomagoljuk be az egész ruhásszekrényt! Ha szexi hétvégére megyünk, úgysem lesz sok ruhára szükségünk, mert a leggyakrabban rajtunk lévő cucc úgyis a saját selymes bőrünk lesz. Inkább azzal foglalkozzunk az utazás előtt, hogy minél jobban nézünk ki, minél finomabb legyen bőrünk, használjunk bőrradírt, bőrpuhító krémeket, és szerezzünk be egy új parfümöt is, azzal ne spóroljunk a hétvégén! Spóroljunk viszont a sminkkel, a vastag vakolatot ki nem állhatják a férfiak. Sokkal magabiztosabbak vagyunk, ha úgy érezzük, jól nézünk ki.

Ne vigyünk magunkkal olyan holmit, amiben kényelmetlenül érezzük magunkat! Vonatkozik ez a szexi fehérneműre és ruhára is. Ha még nem volt rajtunk fűző vagy mellcsizma, ne most akarjuk kipróbálni. Ha meg akarod kedvesed lepni valami igazán izgatóval, akkor ki kell próbálnod, hogy tudod-e egyáltalán használni, és elég lazán tudsz-e benne viselkedni, különben vicces szituációkba keveredhetsz. Próbáld fel az új holmit, nézd meg, tudsz-e benne járni, ülni, előnyösen festesz-e benne a tükörben. És vigyél magaddal azért egy kényelmes cipőt is, hátha elegetek van az állandó szexből és mégis megnéznétek a helyi nevezetességeket is.

Ne tölts el túl sok időt ágyba bújás előtt a fürdőszobában! A pasik utálnak várakozni, és hamar elunják magukat. Ha sokat pepecselsz a fürdőben, azon kaphatod kedvesed, hogy menthetetlenül leragadt a tévé előtt egy meccsre, vagy már az igazak álmát alussza rád várakozva. Nem fogja megérteni, mi tartott ennyi ideig, így nem is fogja értékelni az erőfeszítéseidet, ami a tökéletes szempillára, szépen megrajzolt ajakakra és tökéletes masnicskákra irányult. Egy célja van; mindent minél hamarabb szeretne lehámozni rólad, tök felesleges túlbonyolítani a dolgokat.
Az időhúzási tilalom vonatkozik a beszélgetésre is! Nagyszerű dolog a beszélgetés, de nem helyettesítheti az előjátékot. A családi problémákat, jövőbeli terveket ne karácsony este akard megbeszélni. Amikor beléptek a szálloda ajtaján, fogadd meg, hogy nem fogod kedvesed túlbeszélni, és gondokról egy szót se!

Az sem baj, ha a mobiltelefonotokat otthonfelejtitek. Ha az nem megoldható, akkor kapcsoljátok ki, míg együtt vagytok. Nincs "lankasztóbb" szitu, mint amikor rosszkor csörög a telefon, és a kitartó hívó kétpercenként próbálkozik újra, addig amíg nem veszitek fel, hogy megmondjátok anyukának, hogy a Buksi póráza ott lóg a fogason.