Mutasd az alsónadrágod, megmondom, ki vagy!

Vágólapra másolva!
A férfi alsónemű történelme az ágyékkötővel kezdődik, ám az alsónadrág csak a 19. század húszas éveiben vált fontos ruhadarabbá, mégpedig egyik legkorábbi formájában, amelyet ma boxersort néven ismerünk - derült ki egy német fehérneműgyártó kiadványából, amelyben a férfi alsó lélektani vonatkozásait elemzik szakértők.
Vágólapra másolva!

A boxer alsó viselői e kutatók szerint "minden tekintetben nyitott, laza emberek, akik nem félnek az élettől, és nem féltik legsebezhetőbb pontjukat".

A ruhadarab mintázatából is fontos következtetéseket lehet levonni viselőjére nézve: a hosszanti csíkos alsó azt jelzi, hogy a benne lévő férfi meg van győződve saját értékeiről, a kockás minta szerénykedő hajlamra vall, míg az egyszínű arra utal, hogy viselője visszafogottan szemléli a divatirányzatokat.

Akik a csak a combhajlatig érő alsónadrágot hordja, az haladó szellemű ember, emellett kreatív, és tudatában van a divatnak, valamint a saját testének. Ő nem bízza az alsónadrág vásárlását sem mamájára, sem barátnőjére, mert pontosan tudja, mit akar: tetszeni a nőknek. Ebből a fajtából az egyszínű alsó a jópofaságot, a mintás a játékosságot jelzi.

A testre simuló, oldalt kissé felszabott alsónadrágot slipnek nevezik, és azokat, akik ilyet viselnek, a fehérneműgyár pszichológusai visszahúzódónak, inkább óvatosnak és kevéssé feltűnőnek, de nagyon megbízhatónak tartják.

A mai alsónemű első igazi ősei valószínűleg az ősi Egyiptomban jelentek meg gyolcskendők formájában. A középkori modellek már valamivel jobban emlékeztettek a mai megoldásokra, de nyílás csak hátul volt rajtuk - tudható meg a német fehérneműcégtől.