Angliában a nők irányítják a randikat

Vágólapra másolva!
Úgy tűnik, megdől a régi szokás, amely szerint a férfi dönt a mindennapos helyzetekben, ugyanis egy nemrégiben készült felmérés szerint a brit nők már az első randin szeretik kezükbe venni az irányítást.
Vágólapra másolva!

A brit nők már az első randin szeretik eldönteni, hogy hova is menjenek vacsorázni párjukkal - derül ki egy nemrégiben végzett felmérésből. A hölgyek jelentős része a későbbiek során is irányítja az esti programokat kedvesével. A megkérdezett angol nők 70 százaléka mondta azt, hogy otthon is ő hordja a nadrágot, és egy közös vacsora előtt bizony ő dönt arról, hogy melyik étterembe menjenek el.

Közel ugyanennyien - 69 százalék - vallotta azt, hogy szereti megmondani a férfiaknak, hogy mit válasszanak az étlapról. Közel 60 százalék még a borkóstolásban is jártas, és előszeretettel rendel bort is kedvese helyett. A lovagiasság azonban továbbra is maradt a férfiaké, bár a megkérdezett nők fele rendszeresen fizeti a saját vacsoráját, csupán 5 százalékuk nyilatkozta azt, hogy volt már olyan eset, amikor az egész számlát a nő rendezte egy étteremben.

A kutatók szerint ennek a jelenségnek az oka abban rejlik, hogy a nők gyorsabban tudnak dönteni, mint a férfiak. Közel öt perccel azután, hogy kezükbe vették az étlapot, a brit nők 90 százaléka már tudja, hogy mit fog rendelni, míg a férfiak esetében legalább tíz perc szükségeltetik ahhoz, hogy végső döntésre jussanak.