Ki fizessen a randi után?

Vágólapra másolva!
Én biztosan nem fizetem ki a számlát - gondolhatják sokan egy rosszul sikerült első találkozás után, ám az ilyen jellegű aggodalmak csak kínos helyzeteket teremtenek, a megoldást már kevésbé adják meg. Tanácsadásunk folytatódik.
Vágólapra másolva!

Még mielőtt rátérnénk a "Ki fizessen az első randi alkalmával" témakörre, jó tanácsként álljon itt egy rövid, ám annál fontosabb gondolat: Az első benyomások döntő fontossággal bírnak. Éppen ezért a bemutatkozásnál kézfogásod legyen határozott, de ne törd össze partnered ujjperceit. Kézfogás közben teljes lelki nyugalommal nézz a másik szemébe, még akkor is, ha szíved éppen abban a pillanatban próbál meg utat törni magának a nyelőcsöveden keresztül.

Izzadsággátló ötletek

A randi végéhez közeledvén még egy nagyon fontos dolog terhelheti meg agysejtjeidet. Ez nem más, mint a fizetés. Léteznek olyan pasik, akik a számla kézhezvétele után a saját részüket forintra pontosan kiszámolva, majd azt az asztal közepén gondosan elhelyezve, ölbe tett kézzel várják a folytatást. Ha ne adj' isten ugyanilyen szituációba keveredsz, s van nálad elegendő mennyiségű pénz, bátran öntsd ki a sót az asztalra, csúsztasd vissza neki az aprópénzt, s fizesd ki az ő részét is. Majd dőlj hátra, s várd a hatást...

Forrás: [origo]

Ha az emancipáltságodról vagy híres, meg sem fordul a fejedben, hogy partnered egyedül fizesse ki a számlát. Ezzel persze semmi baj, de miután ezt remélhetőleg megfelelően kommunikáltad (mondjuk: "Ne viccelj velem! Én ettem előételt, levest, főételt, desszertet, majd kávét is ittam, s bort is kortyoltam, míg te gyerekadagot kértél, amit 2 dl ásványvízzel öblítettél le. Engedd meg, hogy fizessem a saját részemet. Vagy ilyesmi.), ne kezdj el a férfiak és a nők közötti egyenlő bánásmódról kiselőadást tartani. Ezt hagyd egy kicsit későbbre.

Ha úgy gondolod, hogy maximális vállszélességgel felvállalod a női mivoltodból fakadó összes előnyös szituációt, lehetőséget, hajrá! Húzd ki magadat, mosolyogj, engedd, hogy a partnered fizessen, és élvezd, hogy nő vagy. Kevesen merik megtenni.

(Folyt.köv.)