Björk Gudmundsdóttir 1965. november 21-én született Izlandon, Reykjavíkban. Szülei 14 éves koruk óta ismerték egymást, de elváltak, amikor Björk megszületett, mert anyjának nem tetszett a háztartásbeli feleség szerep. Hamarosan egy hippi kommunába költöztek, ahol Björk anyja megismert egy zenészt, és férjhez ment. Björk újdonsült mostohaapjával már 8 évesen együtt énekelt a színpadon, közben pedig egy reykjavíki zeneiskolában tanult zongorázni és fuvolázni. 10 éves volt, amikor iskolai feladatként minden gyereknek elő kellett adnia egy zeneszámot. Björk egy 1976-os izlandi sikerszámot adott elő, előadását pedig felvette egy helyi rádióadó.
Ezt a felvételt hallotta meg a Falkinn nevű lemezkiadó embere, és felkérte a rendkívül tehetséges kislányt egy saját lemez készítésére. 11 éves volt Björk, amikor első saját albuma, a Björk 1977-ben az izlandi toplisták élére került. Az album 6000 példányban kelt el az országban gyereksztárrá alakítva Björköt.
Tinédzseréveit punkbandákkal való énekléssel töltötte, életvitele is a punk hangulatvilágát idézte. Leborotválta szemöldökét, és a legvadabb dolgokat művelte olyan bandák kötelekében, mint a Tappi Tikkarass (amelynek magyar fordítása korántsem szalonképes) és a Kukl. Mindkét csapattal két-két albumot bocsátottak ki, melyek kisebb-nagyobb sikert arattak. 1986-ban a Kukl volt tagjaival közösen megalakították a Sugarcubes nevű zenekart, amely hat éven keresztül szórakoztatta az excentrikusabb zenei közönséget.
1992-ben bomlottak fel, Björk pedig 1993-ban fiával, Sindrivel (aki 1986-ban született Thor Eldontól, a Sugarcubes gitárosától) Londonba költözött. Itt adta ki első szólóalbumát, amelynek a Debut címet adta, és amely már a brit pop műfajának hangzásvilágát idézte, szinte feledtetve Björk poszt-punk stílusát. Óriási sikert aratott, dalait szinte azonnal megismerték a tengeren túl is, zenei karrierje hatalmas lökést kapott.