Barbra Streisand házának webes fotója miatt perel

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Adelman szerint a fent említett törvénykitétel arra is feljogosította őt, hogy leközölje az általa működtetett honlapon a színésznő/énekesnő tengerparti villájának fotóját. Barbra Streisand májusban perelte be Adelmant, 10 millió dollár kártérítést követelve tőle, mert szerinte a házáról közölt poszter méretű fotó, amelyet a kaliforniai tengerpart erózióját és fejlesztését dokumentáló honlapon jelentetett meg Adelman, sérti személyiségi jogait, és ellentmond Kalifornia állam anti-paparazzi törvényének. Streisand, aki régóta közismert a liberális politikai ügyek és a környezetvédelem terén végzett munkájáról, perbeadványában kérte a bíróságot, hogy rendelje el háza fotójának eltávolíttatását a www.californiacoastline.org című honlapról, amely Adelman tulajdonában van.

A részletes fotó mellett pontos adatok vannak arról, hogy a ház milyen szélességi és hosszúsági fok kereszteződésében található, és a kép 50-120 dollár értékben meg is vásárolható, a többi, szintén sztárok otthonairól készült fotókhoz hasonlóan. Megtalálhatók többek közt Cher és David Geffen villáinak fotói is a fent említett oldalon, amelyet Adelman állítólag azért hozott létre, hogy a California Coastal Record Project keretén belül dokumentálja a kaliforniai tengerpart eróziós folyamatait az állam 1150 mérföldes tengerpartja mentén. A Los Angeles-i Legfelsőbb Bíróság július 14-re tűzött ki meghallgatást az ügyben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!