A padlástéri lakás régebben igen olcsó hajléknak számított, ahol többnyire a szegényebb emberek, illetve az egyetemisták, művészek húzódtak meg - utóbbiak számára hatalmas előnyt jelentett a műterembe beáramló rengeteg fény. Manapság azonban gyökeresen megváltozott a helyzet: a házak, épületek tetőterei csaknem a legtekintélyesebb helyiségekké váltak.
![]() | ![]() |
A helyiségben nincs ablak, a fény a beüvegezett oromfalon keresztül árad be a lakásba | A sátor alakú helyiség központi részének magassága csaknem 4 méter |
A lakberendezők, belsőépítészek számára ezek a lakások valódi kincsesbányát jelentenek, hiszen kialakításuk rendkívül érdekes és kihívó feladat. Az a kilátás, panoráma pedig, amit a tetőtéri helyiség nyújt, szinte megfizethetetlen. Az egykori negatívum tehát pozitívummá változott. Egy padlásteret lakóhelyiséggé alakítani eléggé drága mulatság, azonban a befektetés önmagát igazolja: tekintélyes és értékes penthouse lakás tulajdonosaivá válhatnak.
![]() |
Az ágy mögötti magas MDF-lap az ágytámla szerepét tölti be; mögötte kis tárolóhelyet alakítottak ki |
A tetőtérben szinte bármilyen szobát berendezhetünk, például hangulatos gyerekszobát, amely tele van meglepetésekkel: a ferde síkú tető alatt izgalmas játszóhely kínálkozik a hancúrozó gyerekek számára. Egyik vagy másik szoba kialakításának feltétele elsősorban a falak dőlésszögétől függ, a lényeg, hogy területét nem ajánlott több apró szobára osztani: az egyetlen ferde síkú fallal rendelkező helyiség kevésbé mutat jól.
Az ablakok méretétől és formájától függ, hogy mennyire lesz világos a helyiség, mennyire süt be a nap, vagy uralkodik félhomály. A tetőtéri ablakok legfontosabb előnye, hogy a tető dőlésszögétől függően nagyobb arányban engedik bejutni a fényt, mint a hagyományos ablakok. Annak függvényében azonban, hogy több helyre vagy több fényre van szükségünk a lakásban, választhatunk a tető síkjába épített, illetve hagyományos ablakot vagy ajtót is - ebben az esetben például tetőtéri teraszt, lodzsát is kialakíthatunk.