Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A főszereplő, Margitai Ági prózai színházból érkezett művész - emelte ki az előadás érdekességeként Magyar Éva, az előadás rendezője, koreográfusa és a Sámán Színház alapítója -, aki a színjátszás, a tánc, a zene és a látványművészet eszközeit felhasználva formálta meg a művészetről és közönségről szóló költői látomását. Rajta kívül hét mozgásszínész lép színre, a Monori András által szerzett zenét pedig három vonós szólaltatja meg.

A Sámán Színház 1994 óta működik, és Magyarország egyik legjelentősebb tánc- és mozgásszínháza. Névválasztásával azt a hitet jelzi, hogy a mai színházművészetben ősi rítuselemekkel, zenével, tánccal és képekkel gondolkodásra késztető, sőt gyógyító kifejezési forma teremthető. Az utóbbi hét évben negyven helyen léptek fel. Magyarországon kívül egyebek között Londonban, Berlinben, Prágában, Bécsben, illetve New Yorkban és Los Angelesben vendégszerepeltek.