Tina Turner

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Bár ma már Ornella Muti, a 46 éves olasz színésznő letaszította a legszexisebb nagymamát megillető trónról a 62 éves Tina Turnert, a rocknagymama szerepéről önként mondott le. 2000-ben Tina tartotta USA-ban a legsikeresebb turnésorozatot, és úgy gondolta, pályájának ez a csúcsa, ahonnan emelt fővel visszavonulhat.

A 85-ben írt önéletrajza alapján készült 93-ban a Tina című film. Az 1939. november 26-án, Bronsville kisvárosban született Anna Mae Bullockot szülei elhagyták, majd felcseperedve bekérezkedett a gitáros Ike Turner csapatába. Egy lemezfelvételen nem jelent meg az énekes, így Tina énekelte fel a Fool In Love című dalt, az együttes első sikerszámát. A csapat új neve The Ike & Tina lett. Az együttes névadói 58-ban összeházasodtak. A 60- 70-es években tucatnyi jó dalt énekeltek, mint a River Deep-et vagy az I Can't Believe That You Say-t. A magánéletben már nem volt ilyen sikeres a kapcsolatuk, Ike erőszakossága megmérgezte Tina életét. Az LSD-királynő - a 75-ös Tommy rockmusical szerepe - nagy sikert aratott, erőt adva Tinának ahhoz, hogy mindent hátrahagyva kiléphessen a szeretett férfi vonzásából.

Tina Turner 1981-től kezdett szólóban is sikert aratni: két Grammy a What's love got to do with it-ért, közös koncertek, felvételek Mick Jaggerrel, Rod Stewarttal, David Bowie-val, Eric Claptonnal, a Mad Max 3 című filmben Mel Gibson partnere. Tina énekelte a 95-ös James Bond című filmnek a U2 Bonója által írt slágerét, a Goldeneye-t, 96-os európai turnéjának pedig közel hárommillió nézője volt.

Ajánlat:
Tina Turner oldala

Korábban:
Törőcsik Mari