Francia filmrendező a lázadó fajtából

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Forrás: Hölgyfórum Mathieu Kassovitz 1967. április 3-án született Párizsban. Apja a Magyarországon született Peter Kassovitz rendező, akinek 1981-es Au Bout du Bout au Banc című filmjében debütált színészként. Ugyanebben az évben már Isabelle Adjani oldalán játszik, rendezői debütálása azonban csak tíz év múlva következik, amikor elkészíti a Cauchemar című filmet.

Az 1993-as Metisse (Tejeskávé) című film rendezésével már felkelti a figyelmet. 1994-ben dokumentumfilmben vállal szerepet, egy 30 rövidfilmes sorozatban, amely az AIDS vírusáról szólt.

Matthieu Kassovitz-honlaphttp://www.mathieukassovitz.com/Amélie csodálatos életehttp://forum.origo.hu/forum/forumServlet?act=show&fid=39153

1994-ben Jean-Louis Trintignant oldalán játszik a Férfiak mélyrepülésben című filmben, amelynek jó kritikai visszhangja előkészíti a talajt számára a Gyűlölet című filmje megrendezéséhez. A film mesterművé kiáltatott, egy sor filmes díjat hozva, többek közt egy, a legjobb rendezőnek járó cannes-i díjat és három César-díjat, amelyekből egyet a legjobb film kategóriában.

1996-ban Mathieu a könnyedebb műfaj felé fordult, megmutatva személyiségének derűsebb oldalát is, és elkészült a háborús tragikomédia, a Self-Made Hero. Ugyanebben az évben újra komédiában játszik, a Mon Homme-ban, Anouk Grinberg társszereplésével. Rendezői munkásságát sem szerette volna elhanyagolni, és újra visszatért az emberi természet erőszakos oldalának boncolgatásához az 1997-es Gyilkosság című filmjével.

Bár az agresszió és erőszak grafikus megjelenítése nagyban sokkolta a közönséget, a filmkritikusok elismerésben részesítették Kassovitzot, tovább szilárdítva ezzel hírnevét. Szintén 1997-ben készült el Luc Besson Az ötödik elem című sci-fije, amelyben Mathieu kisebb szerepet vállalt.

Forrás: Hölgyfórum
Az Amélie csodálatos élete című filmben Audrey Tautou-val

A nemzetközi filmvilág tudni véli, a két rendező szövetséget kötött, hogy a többnyire művészfilmeket készítő európai filmrendezőkkel ellentétben megteremtik a lendületesebb, izgalmasabb filmek készítésének irányzatát. Ennek fényében jött létre a Bíbor folyók thriller is 2000-ben. Mathieu Kassovitzot legutóbb az Amélie csodálatos életében láthatta a magyar közönség, amelyben a színész-rendező szerény, de a főszereplőnő, Audrey Tautou alakítását támogató és színesítő szerepet játszott.