Freddie Prinze Jr. megnősült

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Forrás: HölgyfórumBár újságírók nem voltak hivatalosak az eseményre, azért a bulvársajtó tudni véli, hogy a menyasszony egy Vera Wang-ruhakölteményben, a vőlegény pedig egy egyszerű lenvászon öltönyben járult az oltár elé. Hivatalosan ez volt a 25 éves Sarah Michelle és a 26 éves Freddie Prinze Jr. első házasságkötése, bár bennfentesek szerint a pár júniusban már egyszer kimondta az igent Las Vegas egyik kápolnájában, a Little White Wedding Chapelben. Ezt a hírt az ifjú pár és szóvivőik is cáfolták, de nem is ez a lényeg. Sarah Michelle 2001 áprilisában nyilatkozott eljegyzésükről, az esküvő(k) ténye pedig már megváltoztathatatlan.

Freddie Prinze Jr. hivatalos oldalahttp://www.freddieprinzejr.com/Sarah Michelle Gellar-honlaphttp://www.sarah-michelle-gellar.com/Sarah Michelle Gellar képgalériahttp://www.sarah-michelle-gellar.com/

Freddie Prinze Jr. és az Emmy-díjas szappanopera-sztár Sarah először az 1997-es Tudom, mit tettél tavaly nyáron című horror-thrillerben játszottak együtt. Következő közös filmjük az idén nyáron elkészült Scooby-Doo rajzfilm volt. Sarah Michelle a hetedik szezonját gyűrő Buffy the Vampire Slayer tévésorozat főszereplője, Freddie következő munkája pedig a Hamupipőkeanimációs filmben lesz, ahol hangját fogja kölcsönözni az egyik szereplőnek.

Freddie Prinze Jr. túl jóképű volt Pókembernek/szorakozas/mozi/20020704freddie.htmlKivágták a leszbikus csókot a Scooby Doo-ból/szorakozas/mozi/20020611kivagtak.html