Greta Garbo-kép a svéd lankákon

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Forrás: HölgyfórumHat vállalkozó szellemű hallgató dolgozott az alkotáson: a közeli homokbányából különféle árnyalatú homokot szereztek, hogy reprodukálhassák a fiatal Greta Garbo fényképét. A portré 17 méter széles és 21 méter magas - mint azt a 33 éves Fredrik Jonsson, a művészkedő hallgatók egyike elmondta.

Egy hétig tartott, míg elkészültek a művel, ami valószínűleg nem lesz túl tartós, bár ez az időjárástól is függ.
Már esett az eső, mióta a kép elkészült - mondta Jonsson. - De Garbo, úgy tűnik, jól tartja magát.

Itt megnézheti a Garbóról készült alkotásthttp://www.chron.com/cs/CDA/story.hts/ae/1583428Greta Garbo-rajongói oldalhttp://home.hiwaay.net/~oliver/garbo.html

Greta Lovisa Gustaffson a svédországi Stockholmban született 1905-ben. Tizenéves korában nagyáruházak reklámjaiban szerepelt, de ekkor még nem gondolt a filmezésre. Első felfedezője Eric Petscher volt, aki - látva a reklámfilmet - kiadott Gretának egy kisebb szerepet a Péter, a csavargó című filmben. Első főszerepét Mauritz Stillernek köszönheti, aki a Gösta Berling vezeklése című filmjében szerepeltette 1923-ban. Az MGM vállalattól érkező szerződésajánlat nyomán Greta az 1930-as évek egyik legnagyobb filmcsillagává vált, aki olyan híres filmekben szerepelt, mint az 1931-es Mata Harivagy az 1935-ös Anna Karenina.

Garbo a sikersorozat ellenére a második világháború után teljesen visszavonult a filmezéstől. Amerikában élt, 1954-ben Oscar-díjat kapott felejthetetlen alkotásaiért. 1990. április 15-én halt meg New Yorkban, 84 éves korában.