Pavarotti kedvese ikreket vár

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
Pavarotti barátnőjével, Nicolettával

"Nicoletta Mantovani, Luciano Pavarotti kedvese négy hónapos terhes" - jelentette be a szóvivő. Az is kiderült, hogy a 33 éves Nicolettának ikerterhessége van, és ezek lesznek első gyerekei, míg a 67 éves Pavarottinak az ikerpárral ötre szaporodik gyerekei száma, mivel első feleségétől már van három felnőtt lánya. A tenorista 39 évig élt házasságban feleségével, Adua Veronival, akitől két éve vált el az új szerelem, Nicoletta Mantovani miatt, aki a titkárnője volt. Házasságukból három gyermek született: Lorenza, Cristina és Giuliana. A szóvivőnő azt is elmondta, a pár még nem tudja születendő gyerekeik nemét.