702 tűt szúrt magába a Guinness-rekordért

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Forrás: HölgyfórumKevesebb, mint nyolc órát vett igénybe, hogy egyenként átszúrja teste különböző részeinek bőrén a vérvételhez használt tűknél vastagabb tűket, az utolsó kettőt két mellbimbója bánta. Steril orvosi kesztyűt viselt, a tűket pedig síkosította. Legtöbbjüket lábszárába és lábfejébe szúrta.

Moffatt eredeti tervei szerint 1000 darab tűt akart átszúrni bőrén, de annyira nagy fájdalmai voltak már, hogy 702-nél meg kellett állnia.

Az előző rekorder 200 darab tűvel tartja a Guinness-rekordot. "Úgy érzem magam, mintha elütött volna az autó, vagy megütött volna az áram. És elég sok vér is folyt"- nyilatkozta újságíróknak, akik végignézték önkínzásait.

Moffat azt is elmondta, hogy a pár éve tervezett rekordkísérletét azért tette meg, mert különbözni szeretett volna az emberektől. Külsejét illetően már eddig sem volt hétköznapi figura: fülcimpáin akkora lyukakat tágított, hogy átmegy rajtuk egy hegymászáshoz használt karabiner, a karja pedig teljesen tetovált.

Minden, amit tudni szeretne a piercingről/noilapozo/egeszseg/20010730minden1.htmlInfinitebody.comhttp://www.infinitebody.com/index2.htmlKöldök, szem, ajak, orr piercingek a webenPiercingek testközelbőlhttp://bme.freeq.com/pierce/bme-pirc.htmlKépek minden mennyiségben

A rekordkísérletre úgy készült, hogy antibiotikumokat szedett, nagyot aludt és evett a mutatványt megelőző éjszaka. A teljes "felszereltség" után öt percig hagyta bent a tűket, majd eltávolította, ami bevallása szerint sokkal fájdalmasabb művelet volt, mint a behelyezésük. Szerinte a tűk által ejtett sebek nyom nélkül fognak behegedni.

Rekordkísérletét videoszalagra rögzítette, amit a tanúvallomásokkal és sajtóbeszámolókkal együtt elküld majd a Guinness londoni központi irodájába.