Párizsi Divathét Versace nélkül

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!
Párizsi Divathét 2003 tavaszhttp://www.vogueparis.com/fr/defiles_fh.asp?IDRUB=102&idSaison=32&date_sel=20/01/2003A francia Vogue összeállítása az eseményről.

Donatella Versace, a Versace ház művészeti vezetője úgy döntött, hogy a divatbemutatók kifutói helyett saját butikjában mutatja be az idei tavasz/nyárra elképzelt ruháit. Döntésének oka prózai, egyszerűen pénzt szeretnének spórolni. A Versace nemrég zárta be londoni és milánói üzleteit, reklámbüdzséjét pedig felére csökkentette, most pedig a Párizsi Divathétről való visszavonulással próbálja csökkenteni kiadásait.

www.versace.comBecsléseik szerint a párizsi bemutatókon való részvételük összesen 562 ezer dollárba került volna, amelyből négyszáz ezer dollár lett volna a modellek gázsija, és kb. százhatvan ezer dollárba került volna a kötelező jellegű divatbemutató utáni fogadás. Mindezen költségeket kikerülendő Donatella a párizsi Rue du Faubourg St-Honoré-béli butikjában mutatja be ruháit, amik közül csupán tíz, kézzel varrt estélyit láthat az ötszáz meghívott a különlegesen erre az alkalomra tervezett kirakatbabákon, a ruhák skicceit pedig egy selyemborítású katalógusban tekinthetik meg. - Az idei szezonban másképp közelítettük meg az eseményt, de ez a bemutatónk ugyanolyan hivatalos, mintha a kifutókon lettünk volna jelen - nyilatkozta a Versace ház szóvivője.