Kylie nem szeretett húga árnyékában élni

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

"Abban az időben, aki szerepelt abban a showban, az igazán híres volt. Kylie akkor nem volt ismert, és ezt utálta. Mindenki csak Dannii testvérének hívta. Legidősebb gyerek volt, és életének azt a szakaszát élte, amikor saját egyéniségét próbálta kialakítani. Nem akarta, hogy általam határozzák meg, kicsoda ő" - mesélte Dannii.

Aztán később Kylie elnyerte a népszerű szappanopera-sorozat, a Neighbours egyik szerepét, amely popzenei karrierje kibontakozásának segítségére lett. Évről évre népszerűbb lett, és már húga került az ő árnyékába, a kocka fordult. A most 31 éves Dannii azonban nem keseredett el. Nemrég jelentette meg, hat éve először, új albumát, a Neon Nights címűt, és bátran tekint a jövőbe. Azt is elmondta, hogy a szerencse kerekének fordulása erősebbé tette őket. "Kylie és én együttérzéssel vagyunk egymás sorsát illetően, mert mindketten voltunk már lent is, fent is."