Streisand Diane Lane anyósa lesz

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

"Már találkoztam vele, és nem is egyszer - mondta. - Amikor Joshnál voltam, többször is összefutottam Barbrával, a legkülönfélébb alkalmakkor és a legkülönbözőbb időpontokban."

Mint arról a 38 éves Lane beszámolt az AP Radiónak, a 35 éves Brolin fél térdre ereszkedve kérte meg a kezét - ráadásul, hogy minden a lehető legünnepélyesebb legyen, július 4-én.

"Nagyon-nagyon korán volt. Szinte még hajnal - emlékezett vissza Lane. - El sem tudtam képzelni, mit is akarhat."

A pár egyelőre nem jelölte ki egybekelése időpontját, mondván, mindketten nagyon elfoglaltak - Lane például a Toszkán nap alatt (Under The Tuscan Sun) című filmben szerepel, melyet szeptember 26-án fognak bemutatni.