Michael Douglasnek elege van fia botrányaiból

Vágólapra másolva!
A hollywoodi szupersztár hosszú időn keresztül abban reménykedett, hogy legidősebb fia, Cameron szintén a színész mesterséget választja, és így tovább viszi a családi hagyományt. Michael Douglasnek azonban csalódnia kellett, hiszen 25 éves fia inkább lemezlovasként járja a világot.
Vágólapra másolva!

A napokban Németországban lépett fel Cameron, aki a szemtanúk szerint már a dj-pulthoz is teljesen részegen állt oda, így az általa játszott szett is hagyott némi kívánnivalót maga után. A klub tulajdonosa próbálta lebeszélni Cameront a folyamatos ivászatról, de a legfiatalabb Douglas-generáció tagja nem hallgatott rá, és megállás nélkül öntötte magába a vodkanarancsokat. A közönség egy idő után ráunt a produkcióra, és gyakorlatilag kiürült a hely. Az addigra teljesen részeg Cameron is örült ennek, hiszen végre álomra hajthatta fejét a hoteljében.

A fiatal Douglas már korábban is szívesen legurított néhány italt. Nemrég Amerikában okozott közúti balesetet, amikor részegen ült a volán mögé. Négy évvel ezelőtt pedig kokaint találtak a rendőrök a zsebeiben.