Incognito

Vágólapra másolva!
Fehér napernyő, fémes dizájn. Kérdésünkre a pincér elmondta, hogy a hely leginkább arra büszke, hogy ők voltak az elsők a téren, hét éve nyílt a hely.
Vágólapra másolva!

A szomszédos Pompei vagy más időszámítást használ, vagy belecuppant a tér-idő kontinuum egyik pocsolyájába, mert ők azt állítják, hogy nyolc éve üzemelnek, ezáltal próbálják elvenni az Incognitótól a pionír megtisztelő, legendás szerepét. Itt könnyű fémszékeken ücsörögve nézhetjük a Liszt Ferenc teret, a lustán billegő galambokat és a kutyát sétáltató, sóhajtozó nagyanyókat. Éhen nem halunk, mert akad szendvics, de komolyabb gasztronómiai kaland nem várja a fogyasztót. Kisdiákok szülői szubvenció nélkül ne üljenek ki: a kisüveges szénszavas üdítő 250, a rostos gyümölcslé 150/deci. A presszókávé éppúgy 250, mint a teret uraló Nyolcak bármely más egységében, ugyanakkor csak egyféle csapolt seritallal találkozunk itt, 500 forintot kell lepengetni egy korsónyi maláta-nedűért.

Zene szól, koktélok is vannak, de nem túl meggyőző hely - annyira jelentős, mint a busman génsebészet.