Startol a Sziget

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Forrás: --

Fotógaléria: klikk a képre!

Még 93-ban kezdődött, 26 millió forintos költségvetéssel - ennek mintegy harmada össze is jött, apróban. E sorok írója is ott volt (mint később minden Szigeten) a 43 ezer látogató közt, az eső miatt kissé bánatosan nedves, de amúgy EFOTT-hangulatú, zavaros rendezvényen. Manapság ez a szám inkább napi, semmit heti adat, de nem csak ezen a téren tapasztalható változás. Az első Diáksziget alkalmával az ember - ázott kis programfüzettel és vizes sörrel kezeiben - elballagott a földdarab egyik csücskébe megnézni X zenekart, ám ott kiderült, hogy két órával korábbra hozták a koncertet, így a projektnek annyi. Erre a kissé csalódott, ám genetikailag optimistára kódolt szigetlakó a szemerkélő esőben, félórás gyaloglással eljutott a másik, távoli színpadhoz, hogy részt vegyen Y banda hangversenyén, ám ott közölték vele a népek, hogy "csúszás van, csak holnap lesz". Némi dezorganizáció jellemezte az elsőt, de feltűnt benne a spontaneitás bája: olyan volt, mint egy totyogó, bizonytalanul poroszkáló, néha eldőlő kisgyerek, ki épp járni tanul. A kilátogató fiatalok közvetlenek voltak, könnyebb volt barátságot kötni, mint manapság Pongónak címlapra kerülni.

Sziget Fesztivál 2003 linkekhttp://vizsla.origo.hu/katalogus/intezmenyek,_adattarak/program,_szabadido/Sziget_Fesztival/Sziget_Fesztival_2003/

A mostani már egész más lesz - nem jobb, nem rosszabb. A familiáris, meghitt hangulatot felváltotta egy harsányabb fesztivál-fíling, de ez nem feltétlenül baj: különösen akkor nem, ha figyelembe vesszük a programok számát, változatosságát és minőségét. Irány hát a Sziget, lesz Morcheeba, Moloko, Ibrahim Ferrer, Kispál és Anima, Belga és Timur Lenk - nagy bajunk nem lehet.

Kalmár Csaba

Forrás: --

Fotógaléria: klikk a képre!

A fotók egy másik zenei ünnepen, a Hegyalja Fesztiválon készültek.