Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

- Izgulok, hogy ne menjek csődbe a következő hét napban - kezdte kissé feszengve Gerendai, aki szemlátomást (és érthetően) nemigen örült a szeles, esős időnek. - Nem Várszegi-szintű vállalkozásról van szó - tette hozzá a Sziámi frontembere, majd huzamosan átvette a szót, rutinosabb nyilatkozó lévén. - Engem mostanában sokat kérdeznek arról, hogy mint költőnek, zenésznek, milyen érzés az, hogy a Sziget egyre jobban elüzletiesedik. Erről szerintem szó sincs. Nekem egy igazi ajándék az élettől, hogy azt csinálhatom, amit szeretek. Aztán az, hogy ebből lesz egy élő organizmus, amiből ráadásul el tudom tartani a családom, az külön jó. Amúgy a világban is érezhető egy élethalálharc, rémület, pánik, mindez az életben maradásért, legfeljebb ez tükröződik vissza. Az, hogy milyen a világ, nem rajtunk érződik, hanem a Szigeten. Régebben is az volt a szlogen, hogy "Kell egy hét együttlét" és most is igen nagy szükség van arra, hogy az egymástól különböző emberek rájöjjenek, mennyire összetartoznak. Az emberek egyik fele ugat a másik felé, ahelyett, hogy érdeklődne iránta. Itt nyitottabb minden, jobban rá tudnak hangolódni a szabadságra.

- Sok jó program lesz - vette vissza a szót Gerendai, Müller Péter spirituális szárnyalása után. Láthatóan a materiális világ a pároson belül inkább az övé. - Az Ibrahim Ferrer koncert egy izgalmas, jó produkció lesz és Shaggy-ra is kíváncsi vagyok, mit mutat majd. A Szigetben az a jó, hogy annyi program lesz, hogy szinte fel sem lehet sorolni, mert órákig tartana.

- Sok ember úgy jön majd le a Szigetre, hogy nincs benne kikristályosodott előítélet. Ez fontos - mondta zárszó gyanánt a Sziámi énekese, szövegírója. - Bennem a tévét nézve nem az jött le, hogy "Hozd el anyádat is" vagy "Én vagyok a kistehén", hanem sokkal inkább az egész lényege: Kell egy hét együttlét.

Forrás: --

Fotógaléria: klikk a képre!

A fotók egy másik fesztiválon, Tokajban készültek.