Hétfő: 55 ezer látogató

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Természetesen tegnapi is volt koncert, program hátán: Slayer után a hegesztés a metál sátorban folytatódott, ahol a Testament koncertezett. A WAN2-n a francia Improvisators Dub már a keddet indította. A Színházi és Táncsátorban az állami gondozott gyerekek estje után Bozsik Yvette társulatát, majd a Szegedi Nemzeti előadásában a Portugál című darabot nézhette a tisztelt publikum. A Gyermekprogramok és Bábjátékos Találkozó keretében hétfőn a Berbencés Vándorszínház tűzről pattan meséit hallgathatta a Sziget apraja.

A Sziget utolsó napján nemcsak a Massive Attack szórakoztatja a nagyérdeműt, de a WAN2-n ott lesz a szlovén Laibach, a metálon a brit Napalm Death s a világzenén Shane MacGoven valamint Goran Bregovic bandája is. A Magic Mirror színpadán fellép Marco Pelle, a New York Balett tagja, kedden lesz az országos bemutatója a Libiomfi c. filmnek, a Pecsa Folkszínpadon a Parno Graszt talán Gézu elszökött anyját is megénekli.
És még annyi program a megannyi helyszínen.

Vető Viktória
Sajtófőnök