Nem lesz az idén Love Parade Berlinben

Vágólapra másolva!
Pénzhiány miatt elmarad az idén Berlinben a Love Parade, a technozene lenge öltözékű művelőinek és rajongóinak látványos felvonulása. A bámészkodókkal és a felvonulókkal együtt körülbelül félmilliósra becsülték tavaly a tömeget a német fővárosban.
Vágólapra másolva!

A rendezők a hét végén közölték, hogy a fővárosi kormányzat erőfeszítései ellenére még mindig hiányzott félmillió euró a fesztivál megrendezéséhez. A szervezők egy hónappal ezelőtt egyszer már bejelentették, hogy az idei Love Parade-ot kénytelenek elhalasztani.

Forrás: [origo]

"A szóba jövő szponzorokkal folytatott többhetes intenzív tárgyalások ellenére sem biztosított az idei Love Parade finanszírozása" - közölte Fabian Lenz, a Love Parade Berlin Ltd. menedzsere.

A Love Parade-ot az idén július 10-én rendezték volna meg, a legközelebbi nemzetközi techno rendezvény augusztus 27-én lenne Tel-Avivban és szeptember 25-én San Franciscóban.

Lenz visszautasította azokat a szemrehányásokat, hogy nem kezdtek el idejében gondoskodni az anyagi háttérről. Már szeptemberben elkezdtek tárgyalni a szponzorokkal. Most azon gondolkodnak, hogy milyen alternatív rendezvényekkel lehetne kielégíteni a Love Parade-ra máshonnan is nagy számban érkező rajongókat.

Az első berlini Love Parade-ot 15 évvel ezelőtt rendezték meg a nyugat-berlini városközpontban, a Kurfürstendammon, néhány száz résztvevővel. Fénykorában, 1999-ben, másfél millió embert vonzott az egymást szeretők parádéja Berlinbe, de tavaly Zürich már 900 ezer résztvevővel elhódította Berlintől a világ legnagyobb technopartija címet.

Ajánlat: