Tetoválás, vad helyeken

Vágólapra másolva!
Pár ezer éve kezdődött, mikor egy szutykos ősember testének véres, sebes felületein a bőrbe jutott korom ott maradt. Kőbaltás őseink eztán állatok vérével és virágnedvekkel kevert kormot vittek a bőrbe, hegyes madártollal vagy csontdarabbal. Ma már mindennapos dolog a test átszurkálása és kifestése, legfeljebb konzervatív nagymamák ingatják fejüket méltatlankodva.
Vágólapra másolva!

Valóságshow-ba sem nagyon szabad jelentkezni manapság kellő mennyiségű, lehetőleg extrém helyre behelyezett piercing vagy néhány nonfiguratív tetoválás nélkül. A tetkók már annyira elterjedtek itthon is, hogy legfeljebb a reszkető dédi döbben meg egy-egy tekergő sárkány vagy egy komor indiánfej láttán. Egy derék anyóka ilyenkor otthagyja a horgolnivalót, letessékeli a macskát az öléből, majd indul benedvesíteni egy zsebkendőt, hogy segítsen lemosni a "koszt". Ő nyilván nem érti, hogy mi ebben a jó.

Mostanában a teknősök, skorpiók, a nonfiguratív ábrák a népszerűek, elmúltak már azok az idők, mikor a "Tököl" vagy a (vélhetően börtönben) kézfejre tetovált "Üss!" szöveg láttán bárki is meglepődött. Hasonlóképpen nem túl trendi, ha valakinek húsos karján több női név van, a legalsó kivételével mind áthúzva. Mit érezhet szegény Böbe! Erzsiből még kis ügyességgel lehet Editet készíteni, de mondjuk egy kékes Lujza- vagy Ilona-feliratból igen nehéz Jennifert vagy Samanthát varázsolni.

Ha már megvan, próbáljunk megbarátkozni vele, mert eltávolítani lényegesen nehezebb, mint felvinni a bőrbe. Radikálisabb megoldás egy villamossín, amennyiben nélkülözhető végtagon van a tetkó, de ha ragaszkodunk a testrészhez, akkor marad a lézer - ez pedig nagy galibákat tud okozni, emlékezzünk csak Luke Skywalker és Darth Vader párbajaira, vagy épp a csúnya véget ért Halálcsillagra.

A rockzenészeknek van, de a fejőnőknek nincs. A hivatásos börtöntöltelékek büszkén viselik a bicepsz felett, a gátlásosabb gimis lányok egy ideig takargatják. Akad olyan, aki a kopasz fejére tetováltat (mint Rob Halford, a Judas Priest pöttöm, de kemény frontembere), aki a vállára rakatja (Angeline Jolie, Melanie Griffith), alkarját díszíti ki (Jack Osbourne), egész kezét kiszínezi (Tommy Lee), hátát próbálja izgalmasabbá tenni (Limp Bizkit tagjai), a nyaka alá biggyeszt szöveget (Robbie Williams), bokáját dekorálja ki (Drew Barrymore), de ennél izgalmasabb helyek is akadnak: nézd meg képgalériánkat, benne Pink, Mary Pierce, Maradona, Britney és sok más híresség!

Kalmár Csaba