Nicole Kidman szenved a magánytól

Vágólapra másolva!
Magányosan, partner nélkül él jelenleg Nicole Kidman, a világ egyik legszebb filmszínésznője, aki milliónyi sorstársához hasonlóan úgy véli, hogy gyermekeit egyedül nevelő anyaként nagyon nehéz párt találni.
Vágólapra másolva!

Kidman a Now című magazinnak adott interjújában szerdán kijelentette: "Remélem, hamarosan találok valakit, akivel - gyermekeimmel együtt - boldog leszek, a dolog azonban nem olyan egyszerű, mint ahogy hangzik. Harminchét éves vagyok, két gyermekem van, s a férfiak nem álnak sorban ajtóm előtt".

Forrás: EPA

"Nem akarok a magányos szívek klubja tagjának tűnni, és reklámozni sem akarom magamat. Számomra a gyerekek az elsők, mindenhová magammal viszem őket, moziba, baseball meccsre, bármilyen helyi gyermekprogramra, ez pedig nem valami vonzó egy újonnan beszerzett partner számára" - tette hozzá az Oscar-díjas művésznő.

Nicole Kidman, aki néhány hónapja szakított élettársával, Lenny Kravitz-cal, az interjúban cáfolta hogy, miszerint szívesen felmelegítené kapcsolatát elvált férjével Tom Cruise-zal, akitől 2001-ben vált el. A párnak két gyermeke van, a 11 éves Isabella, és a 9 esztendős Connor.

"Gyermekeink miatt mindig kapcsolatban maradunk, életemnek az a szakasza azonban véget ért. Jelenleg egyedül élek, és új partner nincs a láthatáron" - mondta Kidman.

A színésznő tagadta azokat a pletykákat is, miszerint pszichés alapon evési rendellenességekkel küszködne. A találgatások azért kaptak lábra, mert Kidman az elmúlt időszakban róla készült képeken nagyon soványnak tűnik. Azt hangoztatta, hogy csak a hajviselete változott meg, s az arca ezért tűnik nyúzottabbnak és soványabbnak.