Hosszú: Sokan azt hitték, nem bírom majd el a nyomást

Hosszú Katinka
Vágólapra másolva!
Egy pillanatra átvillant az agyán, hogy nem akar úgy járni, mint négy éve Londonban, de aztán elsöpörte a mezőnyt. Hosszú Katinka hozta, amit elvárt magától és amit a szurkolók is vártak tőle, világcsúccsal lett olimpiai bajnok 400 méteres vegyesúszásban. Bizonyított magának is, és azoknak is, akik nem hittek benne.
Vágólapra másolva!

Valljuk be, erre azért számítottunk. Mármint nem arra, hogy egy nap után két arannyal állunk az olimpián, mert az minden képzeletet felülmúl, de a versenyek előtt szurkolók, szakemberek, újságírók meglehetősen nagy egyetértésben adták oda a 400 vegyes aranyérmét Hosszú Katinkának. Az Iron Ladynek, aki évek óta versenyről versenyre utazik, és ezekről általában komoly éremgyűjteménnyel tért haza.

Nem érezte, hogy ennyire jó lesz

Hosszú az öt vb-címe és a tizenhárom Eb-győzelme után most már odarakhatja ezt az olimpiai győzelmét is, amelyet hatalmas világcsúccsal ért el. Ami nem volt előzmény nélküli, mivel már a előfutamban 15 századra megközelítette a kínai Je Si-ven négy évvel ezelőtt felállított idejét.

„Az előfutambeli úszásom nem ment tiszta erőből, tudtam, hogy van még bennem tartalék, de azt nem éreztem előtte, hogy ennyire jó leszek a döntőben. Ezt a világcsúcsot már üldöztem egy ideje, és mindent ki akartam adni magamból" – nyilatkozta az újdonsült olimpiai bajnok.

Megdolgozott azért, hogy sima legyen az olimpiai döntő Forrás: MTI

Félt, hogy bevillan a londoni rossz emlék

Bár kifelé mindig nagyon magabiztosnak tűnik, arról érdeklődtünk Hosszúnál, benne mi játszódott le a döntő előtt, volt-e bármivel kapcsolatban rossz érzése.

„Négy évvel ezelőtt Londonban nagy nyomás volt rajtam,

Féltem, hogy mi lesz, ha nem nyerek, és azt vártam, hogy legyek végre túl az összes úszásomon. Azóta más módszerrel készülök, rengeteg versenyen veszek részt, egy napnál egyszer sem volt hosszabb pihenőm, és tudtam, hogy meg tudom majd csinálni, amit elterveztem, hiszen már sokszor megcsináltam. Egy kis aggodalom volt azért bennem, hogy mi van, ha egyszer csak előjön a londoni érzés, de aztán ez gyorsan el is szállt, mert éreztem, hogy rendben van az önbizalmam" – magyarázta Hosszú.

Folyamatosan bizonyítani kell

Aki tőle szokatlan módon a győzelme után felült a kötélre, és magára mutatva ünnepelt, mintha csak azt akarta volna üzenni a nagyvilágnak, látjátok, én vagyok az, aki nyert, mert én vagyok a legjobb. „Ha az ember sportoló, akkor folyamatosan bizonyítania kell, magának is, másoknak is, mert vannak, voltak olyanok is, akik megkérdőjelezik a képességeidet. Sokan azt hitték, hogy össze fogok roskadni a nagy nyomás alatt, de most kiderült, hogy ez nem így van.

- válaszolta az Origo kérdésére Hosszú, miközben egy nagy mosolyt küldött férje, Shane Tusup felé.

Az a bizonyos ünneplés Forrás: EPA

A nagy páros következő feladata

magyar idő szerint vasárnap 18.14-kor következik a 100 hát 5. előfutamában.

Hosszút a negyedik legjobb idővel nevezték (58,78 másodperc) az ausztrál Emily Seebohm (58,26 mp), a dán Mie Nielsen (58,73 mp) és a szintén ausztrál Madison Wilson (58,75 mp) előzi csak meg, úgyhogy egy döntő itt is kinézhet.