Tusup Facebookon vallott szerelmet Hosszú Katinkának

Hosszú Katinka, Shane Tusup
Vágólapra másolva!
Shane Tusup Facebookon írt szívhez szóló üzenetet Hosszú Katinkának.
Vágólapra másolva!

Az amerikai edző saját Facebook-profilján keresztül írt szerelmes üzenetet feleségének és tanítványának, Hosszú Katinkának, aki elképesztő világcsúcsot úszott, és lett olimpiai bajnok 400 vegyesen.

„Életem szerelmének: köszönöm, hogy a részese lehettem a csodálatos utazásodnak. Hihetetlenül büszke vagyok, hogy ennyi könnyet, vért és verejtéket áldoztál az elmúlt négy évre. Tudom, hogy rengeteg keserű pillanatot hozott ez az időszak, rengeteg hibát is elkövettünk, de végül összeállt az a verseny, amire mindig is készültünk. Őrületes pillanatokat okoztál, amiket soha nem felejtek el, az emlék örökké velem marad. Köszönöm, hogy négy éve bevállaltad a kockázatát annak, hogy velem dolgozz: már akkor bíztál bennem, amikor még én sem bíztam magamban. Te vagy az én igazi hősöm, te inspirálsz engem.”

A szép üzenet talán kicsit annak is szólt, hogy az utóbbi napokban rengeteget foglalkozott a sajtó Tusup és Hosszú Katinka kapcsolatával, megemlítve, hogy az amerikai néha talán túlságosan szigorú, maximalista edző.

Hosszú Katinka és Shane Tusup Forrás: Anadolu Agency/2014 Anadolu Agency/Enes Kanli

De persze a lényege az, hogy egy London után teljesen összetört versenyzőből szisztematikus munkával olyan eredményeket hozott ki a páros, aminek most a csodájára jár a világ.