Egerben Nagy Imre vezet

Vágólapra másolva!
Az MSZP-s Nagy Imre esélyes polgármesteri széke megtartására.
Vágólapra másolva!

Nagy Imre, akit az MSZP és az SZDSZ támogatott, már a tavaszi országgyűlési választásokon is nyert az egri választókörzetben. Most az első részeredmények szerint a szavazatok több mint 65 százalékát szerezte meg. Löffler Erzsébet, a Fidesz-MDF-MKDSZ és néhány civil szervezet által támogatott jelölt 30 százaléák körüli eredményen áll. A Munkáspárt alelnöke, Vasas Joachim eredménye 3 százalék alatt maradt.