[origo] - usa 2008> !ALROVAT_NEVE

Mekkora, mennyire erős és milyen a viszonya a világhoz? Ismerje meg az elnökválasztásra készülő Oroszország főbb jellemzőit!

Forrás: [origo] Moszkva a főváros

Ajánlat

Jelöltek - orosz elnökválasztás

Ország, város

Az orosz állam jelenlegi formájában a Szovjetunió 1991-es összeomlása óta létezik. Sok egykori szovjet tagköztársaság függetlenné vált, de Oroszország így is a világ legnagyobb alapterületű országa. 17 millió négyzetkilométeren terül el, igaz, ennek jelentős részét nem lakják emberek. Népessége az ENSZ 2007-es becslése alapján 142,5 millió fő körül van. Többségük vallása ortodox keresztény, de sok muszlim is él Oroszországban. Fővárosa a világ egyik legdrágább városaként számon tartott Moszkva, amelynek egy a Wikipedia által idézett 2002-es népszámlálás szerint 10,3 millió lakosa van, de ebbe nem számították bele a vendégmunkásokat és a törvénytelenül ott-tartózkodókat.

Politika

Politikai berendezkedése népképviseleti demokrácia, bár jogvédők és több nyugati állam szerint nem lehet valódi demokratikus viszonyokról beszélni. Az elnök kezében koncentrálódik a legtöbb hatalom. Gyakorlatilag ő szabja meg a kormányzás irányát, és komoly szerepe van a miniszterelnök kiválasztásában is. Döntését ugyan a törvényhozás elutasíthatja, de ők nem állíthatnak saját kormányfőjelöltet. Az elnök megvétózhatja a két házból álló parlament által hozott jogszabályokat, és ezt a törvényhozás tagjai csak kétharmados egységben írhatják felül. Ilyen helyzetre mostanában nem kell számítani, miután Vlagyimir Putyin elnök pártja, az Egységes Oroszország földcsuszamlásszerű győzelmet aratott a törvényhozás alsóháza, a duma helyeire kiírt tavaly decemberi választáson.

Gazdaság

Az 1998-as válság után talpra állt és igencsak megerősödött az orosz gazdaság. Ez nagyrészt az energiaárak növekedésének tudható be. Az állami tulajdonú Gazprom például a világ legnagyobb gáztermelőjévé és exportálójává vált. Azt még az amerikai hírszerzés, a CIA országismertetője is kiemeli, hogy az utóbbi kilenc évben folyamatosan növekedett a gazdaság, de azt is hozzáteszi - több elemzővel összhangban -, hogy az ország túlságosan is a nyersanyagaira támaszkodik, és ezáltal sebezhető. A korrupciót és az állami befolyást szokták még emlegetni a negatívumok között.

Katonaság

Forrás: EPA
Oda a régi dicsőség

A hatalmas és erős szovjet hadsereg már a múlté. A Globalsecurity.org katonai portál becslése szerint nagyjából egymilliós létszámú seregben problémát okoz a fegyelem hiánya, a gyenge színvonalú ellátás. Az utóbbi években a csecsenföldi lázadók elleni harc adta a legtöbb feladatot a katonaság számára, módszereiket azonban sok bírálat érte jogvédők részéről. Oroszországban sorkötelesség van, de vannak olyan tervek, hogy ha nem is teljesen, de részben áttérnének a professzionális hadseregre - írja a Globalsecurity.org.

Külkapcsolatok

Vlagyimir Putyin elnök 2000-es hatalomra kerülése óta többször is egyértelművé tette, célja az, hogy Oroszország világpolitikai szerepe megerősödjön, és ez azt is jelentette, hogy vállalta a konfliktusokat a nyugati országokkal. Ugyan támogatta az Egyesült Államok "terror elleni háborúját" a 2001. szeptember 11-i merényletek után, de Irak megtámadását már ellenezte. Irán atomprogramját illetően is jóval puhább vonalat képvisel, a függetlenedő Koszovó nyugati elismerését pedig kifejezetten bírálta. Washingtonnal az utóbbi években a legkomolyabb konfliktusa az amerikaiak által Csehországba és Lengyelországba tervezett rakétavédelmi rendszer miatt támadt. Az időnként durvának tűnő viták ellenére több fórumon - G8, Európai Unió, NATO - is együttműködik Oroszország a Nyugattal.

RSSHírlevélÍrjon nekünk!ArchívumMédiaajánlatImpresszum
Adatkezelési Szabályzat[origo]OK.huiWiW[freemail]G-PortalVidea Az [origo] kiadója az Origo Zrt. © Minden jog fenntartva

Legolvasottabb cikkek

      A legmagasabb érték a +5, ami azt jelenti, hogy egyértelműen jó, a legalacsonyabb a -5, ami pedig azt jelenti, hogy teljesen mértékben rossz irányba mennek a dolgok. A közbülső értékekkel árnyalhatja véleményét.
        Kérjük, jelöljön be kérdésenként egy választ, majd nyomja meg a "Szavazok" gombot.