Akik megfekszik Oscar gyomrát

Vágólapra másolva!
Lázban ég a filmvilág, hogy ki kapja szűk egy hónap múlva a legrangosabb amerikai filmes kitüntetést, az Oscart. Ahogy a vesztesek mondani szokták, a jelölés már önmagában hatalmas diadal. No de mit mondjanak erre az örök mellőzöttek, akik mindig épphogy kimaradnak a legjobb ötből? Szándékos kirekesztés vagy konstans balszerencse - azokat a művészeket vesszük számba, akiknek már kijárt volna legalább egy Oscar és mégsem jutottak még jelölésig sem soha.
Vágólapra másolva!

10. Scarlett Johannson

A hölgyek mezőnyében pláne feltűnő, ha valaki rendre kimarad az Akadémia ajnározottjai közül. Scarlett kortársai közül például már Keira Knightley (Büszkeség és balítélet) és Natalie Portman (Közelebb) is eljutottak a nominációig, míg ő négy alkalommal is megakadt a küszöböt jelentő Arany Glóbusznál. Különösen fájó volt a mellőzés az áttörését jelentő Elveszett jelentés esetében, amit pedig négy fontos kategóriában is megemlítettek. A Match Point mellékszerepéért lehetett volna szépíteni két éve, de az is elmaradt.

Forrás: [origo]

Hogyan nyerhetne mégis Oscart? Nehéz ügy, ha Woody Allen segítsége sem elég, de valószínűleg legjobb lenne a ragyogó szépségű sztárszínésznők bevált fegyvereihez (műorrok, műráncok és egyéb elcsúfító eszközök) nyúlnia - lehet, hogy pont erre készül Stuart Máriaként (Mary Queen of Scots).

Utólagos vigasz-Oscart neki: az Elveszett jelentés-ért (2004)

+ + +

9. Steve Buscemi

Philip Seymour Hoffman, John C. Reilly, William H. Macy és még sorolhatnánk - ők azok a hollywoodi karakterszínészek, akik háttérjátékosként szép fokozatosan vívták ki a megérdemelt elismeréseket és végül az Akadémia figyelmét is. A karakteres arcú Busceminek ez máig nem sikerült, hiába tűnik fel megbízható rendszerességgel kultrendezők legjobbjaiban és nagy blockbusterek mellékszereplőjeként. Mostanában egyre többet kacérkodik a rendezéssel (Facér Jimmy, Interview) is.

Forrás: [origo]

Hogyan nyerhetne mégis Oscart? Szerepeljen a Coen testvérek összes következő filmjében és akkor biztos be fog csusszanni neki egy mellékszereplői Oscar.

Utólagos vigasz-Oscart neki: a Fargó-ért (1997)

+ + +

8. Richard Gere

Kiválóan szemlélteti az Akadémia szavazóinak demográfiáját, hogy a csinos fiatal színésznők azonnal beslisszannak a látókörükbe egy-egy figyelemreméltó szereppel, míg a jóképű férfiakat általában évtizedig várakoztatják. Az öregurak valószínűleg sohasem bocsátották meg Gere-nek az Amerikai dzsigoló-t (amiben egyébként remek alakítást nyújtott) és még akkor sem jelölték, amikor a szereposztás majd' minden tagját igen (Chicago). Tavalyi parádés játékáról is megfeledkeztek a The Hoax sármos szélhámosaként.

Forrás: [origo]

Hogyan nyerhetne mégis Oscart? Talán rendeznie kellene - Mel Gibsonnak és Kevin Costnernek bejött.

Utólagos vigasz-Oscart neki: a Higgy neki, hisz zsaru-ért (1991)

+ + +

7. John Cusack

Cusack problémája, hogy mindig egyenletesen jó, de sohasem felejthetetlenül kiemelkedő. Legjobb filmjeiben szinte mindig akadt valaki, aki egy látványosabb szereppel lejátszotta a színről (pl. Dianne Wiest - Golyók a Broadway felett, Jack Black - Pop, csajok, satöbbi, John Malkovich - A John Malkovich-menet). Kétségbeesésében tavaly már a szégyentelen szentimentalizmus eszközéhez nyúlt (Grace is Gone) nem tudva, hogy idén az Akadémiánál egyáltalán nem az érzelgősség a nyerő.

Forrás: [origo]

Hogyan nyerhetne mégis Oscart? Valami őrült, meglepő szerepre van szüksége, ahol nem ő "a kedves szomszéd pasi", hanem az eszelős, akitől leesik a néző álla - David Lynch vagy Michael Mann talán tudnának segíteni.

Utólagos vigasz-Oscart neki: a Pop, csajok, satöbbi-ért (2001)

+ + +

6. Hugh Grant

Ha már a fergeteges Nick Hornby-adaptációknál tartunk, nem lehet megfeledkezni arról a filmről sem, ami sokakat meggyőzött arról, hogy Hugh Grant nem csak a jóképű romantikus balekok szerepében tökéletes. Az Egy fiúról szinte párban jött a Bridget Jones naplójá-val, de Grant színészi teljesítménye ugyanúgy díjazatlan maradt, mint a korábbi "legjobb film" Oscar-jelölt Értelem és érzelem vagy a Négy esküvő és egy temetés esetében.

Forrás: [origo]

Hogyan nyerhetne mégis Oscart? Valószínűleg még egy jó ideig nem fog, mostanában jól eldagonyázik a sablonos romantikus komédiák mocsarában. Kb. 15 év múlva egy Bill Murray-féle karrier-újraélesztés után újra értékelhetik majd csibészes cinizmusát.

Utólagos vigasz-Oscart neki: az Egy fiúról-ért (2003)