Kilencezren a Gluglu fesztiválon

A mogyoródi Aquarénában a hétvégén megtartott, eddigi legnagyobb hazai elektronikus zenei fesztiválon mintegy kilencezren vettek részt, akik közül majd mindenki maximálisan jól érezte magát. A szervezők többek között ezért sem esnek kétségbe a nyolc számjegyű veszteség miatt. És azért sem, mert már nem egy cég jelentkezett, amely bevásárolná magát a fesztiválba, mondván: az már az első alkalommal igazi márkanévvé vált. Hogy miért, arról hosszasan beszélünk.

A lefújás óta a Gluglu fórumán hálálkodással egybekötött levegőért kapkodás zajlik, azzal a vissza-visszatérő motívummal, hogy aki nem volt ott, annak nem is lehet elmondani, miről maradt le. Ezzel kár lenne vitatkozni, annyi minden történt odakint, hogy mi is csak epizódok felvillantására vállalkozunk (a csúszdázásra például nem is jut helyünk).

Meg aztán képtelenség volt mindenhol ott lenni. Még az elvileg nem annyira ütős pénteken is olyan gondok adódhattak, hogy Freq Nasty vagy Lexicon Avenue. Nem is beszélve az Eb-közvetítések jelentette konkurenciáról, amely, hogy mást ne mondjunk, elrabolt minket a Dub Pistols fellépésének jelentős részéről.

Amit viszont láttunk belőle, az ugyanolyan meggyőző volt, mint a tavalyi Szigeten. Úgy tetszik, ez a punk hagyományait ápoló (micsoda abszurdum, hehe) formáció mindig a lehető legőszintébb produkcióval rukkol elő. Barry Ashworth hiába van túl tán már a második ifjúságán is, annyi energia van benne, hogy több se kell.

A pisztolyosok után leballagtunk a house-színpadhoz, ahol Chriss játszott, feltehetően olyan kevés embernek, mint már nagyon régen. Ekkor tűnt fel először, mennyire kihasználatlan az Aquaréna kapacitása - nem volt nehéz kitalálni, hogy a spórolásra kényszerülők a Chemicallal fémjelzett második napot választották.

Chrisst azonban nem zavarta a lézengés, egyre csak pakolta a fűszeres progikat, az előtte pattogókkal időnként cinkosan összevigyorogva. Közben megelégeltük, hogy - élen a hanggal - minden, a legkisebb apróság is tökéletesnek tűnik, úgyhogy engedve a kákacsomó-keresés belső parancsának, minőség-ellenőrző körútra indultunk.

Nem tartott sokáig: enni próbáltunk. Megneszeltük, és a két nap folyamán bebizonyosodott, hogy a helyi, bizonyára a Hungaroringen szocializálódott vendéglátósok a "nagyon silány minőséget, pofátlanul drágán" üzleti elv mentén végzik a munkájukat, ami persze nem feltétlenül a szervezők hibája, de kellemetlen körülmény.

Emésztést könnyítő program gyanánt a Groove Armadát választottuk, amely, ha jól emlékszünk, itthon még nem lépett fel. Az akusztikus és elektronikus elemek ötvözése mind népszerűbb, és ezt a koncertet végighallgatva nem kérdés, miért. A GA bámulatos merészséggel ugrál a stílusok között, akár egy számon belül is. A dzsesszes-funkos háttérre kihívóan ráküldik a house-ütemeket, aztán fintoroghatnak a szemellenzősök, ha akarnak.

A House Area a panorámában

A fentebb említett programdilemmát az döntötte el, hogy lefele jövet a house-színpad volt közelebb, a Lexicon Avenue szigorúsága tehát mintegy magához vonzott minket. Hellyel-közzel techhouse-ba csúszó, bravúros szett közepébe csöppentünk, más kérdés, hogy még ekkor is hajmeresztően kevesen táncoltak az óriási placcon, pláne a másik két helyszínhez képest. Bele sem merünk gondolni, mi várt a kiírás szerint hajnali fél ötkor megjelenő Pölire és Surprise-ra, de akkor mi már sátrunk mélyén a másnapra készültünk, a kifejezés valamennyi lehetséges értelmében.