Satoshi Tomiie: Japán kincse

Vágólapra másolva!
Számtalan esetben láthattuk már, hogy a zenei neveltetés meghatározó lehet a későbbi karriert illetően. Satoshi Tomiie szülei ugyan biztosan house-lemezlovasnak szánták csemetéjüket, amikor tíz éven át taníttatták zongorázni, de ő ezalatt szenvedélyes szerelembe esett a dzsesszel, majd a hiphoppal, végül kezébe akadt néhány korai Chicago-mixkazetta, és megtalálta a neki valót. (Nekünk is megmutatja, augusztus 20-án a Palace-ban, másnap a Club Koronában.)
Vágólapra másolva!

Tudsz valamit Magyarországról? Van egy Andro-remix a honlapodon közzétett slágerlistádon. Ismered őt vagy más magyar producereket?
- Liszt Ferenc szülőhazája? Ausztriával együtt alkotott egy birodalmat? Van a japán nemzeti tv-n egy minisorozat "Magyarország kincse" címmel. Miután jártam már párszor Budapesten, ez segített. Andro mixe eddig az év egyik legjobb felvétele számomra, nagyon jó munka. A Monkz dolgai is mindig lenyűgöznek. Ők is "Magyarország kincsei"... Talán Liszt mellett!

Melyek voltak az első meghatározó zenei élményeid?
- Az elektronikus zenében talán a Yellow Magic Orchestra, egy japán technocsapat a nyolcvanas évekből. Aztán olyan művészek, mint Larry Heard, Frankie Knuckles és Marshall Jefferson is nagy dobást adtak. Az oldschool Chicago-house miatt csinálom most azt, amit.

Teljesen más kultúrából jössz. Ez könnyebbé vagy nehezebbé tette, hogy sikeres legyél?
- Szerintem senkinek sem könnyű, függetlenül attól, hogy honnan jött... Ez kemény üzlet és erősen versenyző piac. Elég szerencsés voltam, a megfelelő emberekkel találkoztam a megfelelő időben.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Mi a fő különbség a japán és az európai vagy amerikai dance-szcéna között? Melyiket szereted leginkább?
- Mindegyiket szeretem, mert mindegyik más és egyedi. Európában a legfejlettebb a szcéna, rengeteg jó klub van. A közönség pedig zeneileg művelt és rendkívül nyitott.

Ugyanannyi helyi dj és partiarc van Japánban is, mint más országokban, ahol esetleg régebbi gyökerekkel rendelkezik a tánczene?
- Japánban, főleg Tokióban sok "partiarc" van, és néhány nagyon jó dj. A Yellow, a Womb és az Ageha Tokió legjobb klubjai, a legnépszerűbb klubzene pedig a hiphop, mint mindenhol máshol is. A tánczenében a legfontosabb exportcikkünk a techno: Kenn Ishii, Takkyu Ishino stb. House-ban Ko Kimura, DJ19 és Osamu M a legjobb tokiói dj-k. Sajnos a népességhez viszonyítva a klubpiac viszonylag kicsi...

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Más zenét játszol Japánban, mint máshol a világon?
- Nem, mindenhova ugyanazt a zenét viszem, de a szett felépítése más minden helyen és éjszakán, attól függően, hogy milyen a közönség.

Elfoglalt ember vagy, rengeteget zenélsz, producerkedsz, remixelsz. Hogy van időd minderre?
- Nagyon nehéz mindent belezsúfolni egy napba, úgyhogy napi 24 órát dolgozom és heti hét napot. Persze kell aludnom, ennem, de ezen kívül keményen dolgozom még akkor is, amikor utazom. A hosszú repülőutak jók arra, hogy megválaszoljam az e-maileket, e-mail-interjúkat írjak, és persze dolgozzak a zenéimen. A New York-i stúdióban nem sok időt tudok tölteni, úgyhogy egy ministúdióval utazom, ami csak egy laptop és egy billentyűzet. Nem hiszem, hogy volna a piacon elég erős laptop, amivel mindent meg tudok csinálni, amit szeretnék, de legalább elkezdhetek valamit.

Hogyan készülsz fel egy dj-szett előtt?
- Alapos étkezéssel és alvással. És persze tanulmányozom a lemezes ládámat.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Hol hallhatunk a nyáron téged? Van valahol rezidenciád?
- A nyaram évről évre egyre őrültebb, nem akarok panaszkodni, mert szeretem, amit csinálok, de a dolgok ilyenkor egy kicsit keményebbek. Az augusztus az év legpörgősebb része, ilyenkor gyakorlatilag hotelekben élek. Megfordulok majd Európában is, Olaszországban, Görögországban, Spanyolországban és Magyarországon. Az ibizai Pachában vagyok rezidens, ami nagyon kellemes hely. Olyan vendégeim lesznek, mint Howells, Cattáneo, Kleinenberg, és Pete Tonggal is játszom péntekenként. Nagyon örülök ennek.

Melyik volt a legegzotikusabb hely, ahol játszottál?
- Kairó több okból is emlékezetes hely. Egy szabadtéri rendezvényen játszottam a Nílus partján, elég érdekesen hangzik, nem? Dubai is érdekes volt. Az év eddigi legjobb buliját könnyedén ki tudom választani: Buenos Aires és Cordova, Argentínában. Imádom az argentin közönséget, egyszerűen tudják, hogyan kell partizni és élvezni a zenét.

Mi újság a SAW Recordings háza táján?
- Izgalmas nyári megjelenéseink vannak, Morgan Page Feat. Astrid Suryanto Falling és Niki B & Christian EFFE Behind The Fame. A Falling-on hallható Astrid varázslatos hangja, nagyon nyárias női vokál. A Behind The Fame pedig Niki és Christian közös produceri képességeit mutatja be. Júliusban és augusztusban fognak megjelenni.

Milyen visszajelzéseket kaptál a tavalyi Undulation után? Siker volt számodra?
- Igen, nagyon is!

Tervezed mostanában album megjelentetését?
- Nem akarok beszélni róla, mert nem akarom elkiabálni! Minden, amit mondhatok, hogy dolgozom valami újon...

Balu

(A cikk teljes szövege az augusztusi Freee Magazinban olvasható)